Szijjártó: Európa súlyos kihívásokkal néz szembe

2015. június 14. 14:38

Olyan kihívásokkal nézünk szembe, amelyekhez fogható súlyosságúak egyszerre a második világháború befejezése óta még nem álltak Európa előtt – mondta Szijjártó Péter a Wachau Európa Fórumon.

2015. június 14. 14:38

Elsősorban az Európát sújtó menekültválság, a terrorizmus, a kelet-ukrajnai konfliktus, valamint a gazdasági növekedés beindítása jelentette kihívásokat emelték ki a Wachau Európa Fórum plenáris ülésének résztvevői szombaton az ausztriai Göttweigben.

Az évente rendezett kétnapos találkozót immár huszadik alkalommal hívták össze. A fórum napirendjén az Európai Unióval kapcsolatos aktuális kérdések szerepelnek, a résztvevők politikusok, valamint a gazdasági és kulturális élet képviselői elsősorban uniós országokból.

A találkozón részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is, aki egyebek között arról beszélt, hogy Európa előtt olyan kihívások állnak, amelyekhez fogható súlyosságú gondokat a kontinens a második világháború befejezése óta nem tapasztalt.

Kiemelte annak fontosságát, hogy ezekre helyes és bátor válaszokat adjanak. A kihívások között megemlítette a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktust, az uniót szegélyező befagyott területi konfliktusokat, az energiabiztonság kérdését és a terrorizmust, a menekültügy terén pedig közös európai megoldást sürgetett.

A többi résztvevő közül Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter beszédében úgy vélte, hogy az európai közösség csak akkor lehet sikeres, ha pragmatikus lépéseket tesz. Kiemelte, hogy bár az EU-n belüli letelepedési szabadság központi jelentőségű és nagy előnyökkel jár, az nem engedhető meg, hogy néhányan a tagországok szociális ellátási rendszerei közül kiválasszák maguknak a lehető legjobbat.

Andrej Babis cseh miniszterelnök-helyettes és pénzügyminiszter úgy vélte, hogy Brüsszel gyakorta tűzoltóként viselkedik: nem történik elég erőfeszítés a hosszú távú megoldások kidolgozása terén, inkább az "aktuális tüzek eloltása" áll a középpontban. A menekültválság kapcsán megjegyezte, hogy a valódi megoldás nem merülhet ki a menekültek elosztásának kérdésében.

Erwin Pröll alsó-ausztriai tartományi kormányfő a menekültek igazságos elosztását lehetővé tevő európai szintű kvótarendszer mielőbbi bevezetését szorgalmazta. Úgy vélte, ha ezt a kérdést nem tudja az EU közösen megoldani, az a nacionalista és populista pártok további erősödéséhez vezethet, s ez a „legveszélyesebb robbanóanyag” az európai közösség számára.

Ugyancsak az európai szintű menekültkvóta szükségességére mutatott rá Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője, s hozzátette, hogy a közösség tagjainak egy csapatként kellene gondolkodniuk. A kelet-ukrajnai válság kapcsán kijelentette, hogy habár a Brüsszel által bevezetett kényszerintézkedések az egyes tagországokat is érintik, továbbra is ki kell tartani Oroszország szankcionálása mellett.

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pollip
2015. június 15. 06:13
Az is eredmény, hogy egyre többen mernek megfogalmazni bírálatot Brüsszelről. Igaz, kis eredmény, de talán valami elindul lassan, lomhán, ráérősen, addig meg minden nap 1000-en jönnek.
kitiltott
2015. június 15. 02:39
http://hir.ma/kulfold/olaszorszag/del-olaszorszagot-a-bevandorlok-szetverik-video-18/533023 szétverik Olaszországot a bevándorlók.. mindezt balliberális bevándorlóbarát tapsolók szem láttára... Ha tetszik neketek ha nem megint OV nak és a kormánynak van igaza... van elég bajunk a bevándorlók nélkül is!
Tintamin
2015. június 15. 00:27
"Úgy vélte, ha ezt a kérdést nem tudja az EU közösen megoldani, az a nacionalista és populista pártok további erősödéséhez vezethet, s ez a „legveszélyesebb robbanóanyag” az európai közösség számára." Kedves barom kollegáját kellett volna megkérdezni, hogy miért uszítanak közpénzből böszme módon a Főnök utasítására....
Tintamin
2015. június 14. 17:52
Petike, téged még ki a fasz tud komolyan venni a világban? A Főnök azért húzott elő a seggéből, mert ennyi a maximum (a seggnyalás), amire képes vagy, de azt biztosan hozod. Ja, meg lopni is jól tudsz, ez minden fideszessel szemben alapképkövetelmény.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!