LMP: Irányváltás kell a foglalkoztatáspolitikában

2015. május 23. 14:39

„Hiába tette összeszerelő-üzemmé Orbán Viktor Magyarországot”, a magyar embereknek kevés, rosszul fizető állás jut – közölte Szél Bernadett, az LMP társelnöke, aki szerint valódi munkahelyeket teremtő programra van szükség az országban. Az áprilisban létrejött munkahelyek egynegyede volt csak piaci állás.

2015. május 23. 14:39

Az LMP szerint a foglalkoztatáspolitikában teljes irányváltásra van szükség, a dolgozói szegénység felszámolására és valódi munkahelyeket teremtő programra, amelyre meglenne a forrás a költségvetésben – közölte a párt szombaton. Szél Bernadett, az LMP társelnöke szerint „Orbán Viktor nem képes arra, hogy a dolgozói szegénységből kiutat adjon az országnak, és a »teljes foglalkoztatás« szlogene egyet jelent tömegek éhbéren való foglalkoztatásával”

Az ellenzéki párt a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adataira hivatkozva azt írta, hogy áprilisban is alig jöttek létre piaci munkahelyek, az új állások háromnegyede volt köszönhető a közmunkának. A közmunkára berendezkedett magyarországi régiók eközben az Eurostat adatai szerint továbbra is az EU 20 legszegényebb régiói közé tartoznak, sőt az elmúlt évekhez képest még romlott is a négy legszegényebb magyarországi régió helyzete – tették hozzá.

Az LMP szerint az adatok azt mutatják, hogy „hiába tette összeszerelő-üzemmé Orbán Viktor Magyarországot”, hiába tartozunk az egyik legkevesebb bérért dolgozó nemzetek közé az Európai Unióban, hiába fosztották meg az új Munka törvénykönyvével a dolgozókat számos joguktól, a magyar embereknek kevés, rosszul fizető állás jut osztályrészül, miközben a kormány egyre nagyobb összegeket fordít közmunkára.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai szerint az áprilisi zárónapon 414,9 ezer álláskereső szerepelt, ami csökkenés az egy hónappal korábbi és kis mértékű emelkedés az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest. Idén március végén 462 ezren, 2014 áprilisában 413,7 ezren kerestek állást Magyarországon. Az idén áprilisban a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 9,3 százalék.

Összesen 88 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kiscsillag
2015. május 26. 11:54
Bernike, a buta liba csak tudja....
Tintamin
2015. május 25. 13:08
LOFASZT!! ELORE A KOZMUNKAS TANAROKERT, ELORE A A SZOCIALIZMUSBA!! BELE!
kjkj945
2015. május 24. 11:40
Bernike már nagyon unalmas vagy. Kiárulták 90-98-ig az országot. Maradt a szoaré. Te meg abból akarsz várat építeni. Az irány per pillanat előrevivő. Te irányod a bányabéka feneke.
kuwiq
2015. május 24. 11:21
Teljesen felesleges magyar munkaerőről beszélni Magyarországon. A magyar kisebbség megint eggyel visszaszorul. Az őshonos kínaiak számára át kell adják az általános iskolát, most épp a Neptun utcában, de ez nyilván nem marad elszigetelt eset. "Kedves Szülők, Gyerekek, régi Tanítványaink, Kollegáink és Mindenki, aki mellettünk állt az utóbbi nehéz hetekben! Elérkeztünk szeretett iskolánk megmentésének utolsó állomásához, amely nem más, mint a magyar művészélet kiemelkedő személyiségei által támogatott "MŰVÉSZEK A NEPTUNÉRT" programunk lesz, melyet 2015. MÁJUS 26-ÁN, 17.30 órai kezdettel rendezünk az iskolában. Fellépnek: Benkő László (Omega) Czutor Zoltán (Belmondo) Kautzky Armand színművész Daróczi Tamás operaénekes Király Adrián színművész BLR rapper Neptun Suli diákjai Az iskola nem csak téglákból áll! A belépés díjtalan!"
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!