Borkai lemondatná Gömörit, de nem tudja

2015. május 28. 20:13

Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke szerint Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke már nem tudja hatékonyan képviselni és hitelesen szolgálni a szervezetet és a sportolókat.

2015. május 28. 20:13

A MOB elnöke csütörtökön reagált az MPB vezetése körül kialakult helyzetre, jelezve, hogy a paralimpiai bizottság jogilag független, autonóm módon működő civil szervezet, így a MOB sem irányítási, sem vizsgálati jogosultsággal nem rendelkezik vele szemben, működése felett az ügyészség gyakorol törvényességi felügyeletet.

Borkai Zsolt a közleményben rendkívül sajnálatosnak és méltánytalannak nevezte az MPB vezetése körül kialakult helyzetet, s úgy fogalmazott, az ügy kirobbanásakor határozottan elhatárolódott a végtörlesztésre kapott hárommillió forintos vissza nem térítendő támogatástól, elítélve azt. „A magyar sport tisztaságának, jó hírének és hitelének megőrzése érdekében ezúton is kérem a Magyar Paralimpiai Bizottság vezetőit, hogy a tisztességes játék alapelvét, valamint írott és íratlan szabályait ne csak a sportpályákon, edzőtermekben és versenyhelyszíneken, de a saját működésük, gazdálkodásuk során és döntéseikben is alkalmazzák” - írta közleményében a MOB elnöke.

Borkai Zsolt elfogadhatatlannak tartja, hogy miközben a sportolók olimpiára és paralimpiára készülnek, akkor a fair play szelleméhez méltatlan ügyek vonják el a figyelmüket. „Elfogadhatatlannak tartom, hogy amikor a Magyar Olimpiai Bizottság és Budapest Önkormányzata az ország sporttörténetének legnagyobb vállalkozására készül, ami csak összefogással valósulhat meg, akkor sportvezetők önös érdektől vezérelve ne ismerjék fel, mit kell tenniük, mi az egyetlen helyes út” - áll a közleményben.

Borkai Zsolt Gömörivel kapcsolatban úgy fogalmazott: „Őszintén bízom benne, hogy sikerül olyan döntést hoznia, amivel hozzájárul a Magyar Paralimpiai Mozgalomhoz méltatlan helyzet haladéktalan, tisztességes és megnyugtató rendezéséhez, amely az egész magyar sport érdekét szolgálja.”

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kukagyerek
2015. május 29. 10:53
"Borkai lemondatná Gömörit, de nem tudja" ......... Micsoda álságos, hülye színjáték!
alles müller oder was
2015. május 28. 22:28
Az ügy semmiféle jogszabályba nem ütközik, ugyanis bármely munkáltató adhat vissza nem térítendő támogatást az alkalmazottjának végtörlesztése. Ellenen erkölcsileg ezt jelen esetben csak elítélni lehet. A pénzt sem az állam, sem a szponzrok, sem az adományozók nem azért adják az MPB-nek, hogy abból az elnök végtörlesszen.
Spiler
2015. május 28. 21:51
Szétlopta a MPB a sportolók pénzét, mert az tuti hogy a vezetőség többi tagja is benne van. Ezt egyedül nem tudts volna megcsinálni. Olysn ez mint a Gyermekrák Alapítvány... Jóheszemű emberek rászorulóknak szánt pémzét szétlopják. Jellemző rájuk.
pemete jakab
2015. május 28. 20:48
"Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke már nem tudja hatékonyan képviselni és hitelesen szolgálni a szervezetet és a sportolókat." Mert ő is fogyatékos. Csak éppen emberségből.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!