Bocsánatot kért a romáktól Balog Zoltán

2015. május 17. 09:15

A tisztelet kultúrája segíthet abban, hogy ne ismétlődhessenek meg a roma holokauszthoz hasonló üldöztetések – mondta Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere szombaton, a roma ellenállás napja alkalmából, a Nemzeti Színházban tartott rendezvényen. Balog Zoltán beszéde elején megkövette azokat, akiket – mint fogalmazott – egy tavaly augusztusi interjújában a deportálásról, roma holokausztról mondott rossz mondataival megbántott.

2015. május 17. 09:15

Elsősorban a tisztelet kultúrája segíthet abban, hogy ne ismétlődhessenek meg a roma holokauszthoz hasonló üldöztetések – mondta Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere szombaton, a roma ellenállás napja alkalmából, a Nemzeti Színházban tartott rendezvényen.

A miniszter az Auschwitz-Birkenauban található cigány láger 71 évvel ezelőtti felkelésére emlékező, 371 csillag elnevezésű esemény fővédnökeként tartott beszédében elmondta, a romák azért nem hagyták magukat a gázkamrába hajtani, mert a gyermekeikért mindenre képesek voltak. „A tigrisanya nem védelmezi jobban kicsinyeit, mint a romák” – fogalmazott, majd felidézte, a táborban 371 roma gyermek született, akiket „már az anyjuk méhében megbélyegzett egy őrült rendszer”. Az ő megszületésük annak ellenére is az élet diadala volt a halál felett, hogy mindannyiukat elpusztították a táborban –húzta alá.

„De nemcsak az áldozatoknak tartozunk a szembenézéssel, hanem saját magunknak is, mert a népirtásokért viselt felelősség nem egyezik a hitleri Németországéval” – folytatta, majd Áder János köztársasági elnök korábbi nyilatkozatát idézve kiemelte, „ki kell mondanunk, hogy a magyar zsidók és a hazai cigányság tragikus meghurcoltatásában a magyar állam számos képviselője, megannyi cinkos propagandistája, náci szellemiségű tisztségviselője, csendőre, nyilas különítményesei is tevékenyen részt vettek, ami az akkor állam szégyene is”.

Balog Zoltán szerint fel kell tenni a kérdést, hogy az elmúlt negyed században mennyit tettek a cigány és nem cigány magyarok, hogy újra egymásra találjanak az igazságban, a gyászban és a szembenézésben. Bölcsességre van szükség, hogy az áldozatok utódai, a magyarországi romák ne maradjanak pusztán áldozatok, hanem felfedezzék magukban az erőt és kezükbe vegyék sorsukat – mondta. A tárcavezető szerint ebben mindenkinek van felelőssége, de annak nagyobb, akinek több eszköz áll rendelkezésére. A többségi társadalomnak, azon belül is az állam képviselőinek kiemelten feladata, hogy gondoskodjanak arról, ne ismétlődhessen meg a romák üldöztetése. A roma közösség felelőssége pedig – a magyaréhoz hasonlóan –, hogy elutasítsa azt a fatalizmust, amely a történelem legaljára helyezi – fejtette ki a kabinet képviselője.

Balog Zoltán emellett szólt arról is, hogy az emlékezés pillanatában sem szabad eltagadni, hogy „ma is súlyos gondok vannak a roma-magyar együttélésben. „Ezen csak úgy segíthetünk, ha együtt tanulunk, együtt dolgozunk, együtt élünk, együtt gondolkodunk” – fogalmazott, aláhúzva, hogy a kormány ezért tette kötelezővé a magyarországi cigányság történelmének és kultúrájának oktatását a nemzeti alaptantervben.

„Ma is legyőzhetőek azok, akik cigányellenes jelszavakkal gyűjtenek maguknak szavazatokat és közben cukiságkampány mögé bújnak” – fogalmazott a miniszter, hozzátéve, ehhez azonban több kell, mint „visszakiabálni”, helyette jó iskolák, munkahelyek, korrupciómentes roma politika, de leginkább korrupciómentes magyar politika kell.

Balog Zoltán beszéde elején megkövette azokat, akiket - mint fogalmazott - egy tavaly augusztusi interjújában a deportálásról, roma holokausztról mondott rossz mondataival megbántott. A politikus tavaly a Kossuth Rádiónak nyilatkozva arról beszélt, hogy Magyarországról nem, csak Ausztriából deportáltak romákat. „Amit erről mondtam, sem a történelmi tényeknek, sem az áldozatok iránti tiszteletnek nem felel meg” – mondta, majd hozzátette: „tanultam belőle és köszönöm azoknak, akik nem ültek fel a hisztériának és elfogadták, hogy egy közéleti ember is tévedhet és tanulhat”

„Rám számíthatnak és én is számítok minden jóakaratú cigány emberre Magyarországon” – zárta beszédét az emberi erőforrások minisztere.

Összesen 388 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
peninsulavaldes
2015. május 18. 17:30
a lényeg, hogy légy erős, egészséges, és nem az, hogy 55 kg vagy e vagy 65.
peninsulavaldes
2015. május 18. 17:27
na jó egyszer egy 40-es éveiben járó öregember, de én a harmincas férfiakra bukom, meg azokra akiknek jó a...
Bolond Istók
2015. május 18. 10:42
Ezt azért nem gondoltam volna... Ezzel a permanens holokausztozással már kicsikét tele a... Az jut eszembe mikor Nagymamám gyerekkoromban a libát tömte az udvaron. A liba érezhetett hasonlót. Egyébként erre még csak annyit tudok mondani, hogy: zsigu bigule :D https://youtu.be/3qdBhqfiOKM
DFK
2015. május 18. 05:09
És a cigányok mikor fognak elnézést kérni a mindennapos rémtetteikért?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!