DK: Mindig fel kell lépni a rasszizmus ellen

2015. április 08. 14:32

Niedermülller Péter a nemzetközi roma nap kapcsán azt mondta: a DK azért dolgozik, hogy Magyarországon semmiféle megkülönböztetés ne lehessen az emberek között.

2015. április 08. 14:32

A Demokratikus Koalíció véleménye szerint minden esetben fel kell lépni a cigányellenes, rasszista megnyilvánulások ellen, a párt azért dolgozik, hogy Magyarországon semmiféle megkülönböztetés ne lehessen – erről Niedermüller Péter beszélt a szerdán, a Budapesten rendezett Nemzetközi roma nap: romák helyezte Európában című konferencián. Az eseményt az Új Köztársaságért Alapítvány és a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége európai parlamenti képviselőcsoportja szervezte.

A DK alelnökének szavai szerint nagyon nehéz azt mondani, hogy ma Magyarországon a cigány emberek jó érzéssel ünnepelhetik a nemzetközi roma napot, mert ma Magyarországon nagyon nehéz cigánynak lenni. Hangsúlyozta, hogy a romák ugyanolyan részei a magyar társadalomnak, mint a nem romák és senkit sem szabad kirekeszteni bőrszíne, származása, vallása vagy kultúrája miatt. A Demokratikus Koalíció a megalakulásától fogva megpróbált kiállni a magyarországi cigányság jogai és érdekvédelme mellett, miközben  a lehető leghatározottabban elítélik a rasszizmus és a diszkrimináció minden formáját – szögezte le. Hangsúlyozta: közösen kell megteremteni egy normális, biztonságos országot.

Az EP-képviselő leszögezte, hogy Európában 10-12 millió roma származású ember él, habár egy földrajzilag és társadalmilag is nagyon tagolt kisebbségről van szó. Vannak olyan európai társadalmak, amelyek nagyon határozott eszközökkel támogatják a felzárkóztatást, de a cigány származású emberek – szerte Európában – a mindennapi életükben tapasztalják meg, hogy mit jelent a diszkrimináció, a kirekesztettség és a szegénység – jelentette ki Niedermüller Péter.

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mindjárt
2015. április 08. 16:37
Saját hazájukban miért nem harcolnak a raszizmus ellen ezek a cionácik?
katus
2015. április 08. 16:26
http://alfahir.hu/ennel_prosztobb_videot_meg_nem_keszitettek_a_parlamentben NNÉL PROSZTÓBB VIDEÓT MÉG NEM KÉSZÍTETTEK A PARLAMENTBEN Minden idők legprosztóbb hírportál-videóját sikerült összehoznia a Hír24 munkatársainak. Arcba nyomott kamera, külsőn való gúnyolódás, kamera mögött piáló operatőr, és Hitler-bajusz az Országház folyosóján. A Hír24 a mostanában divatos képviselőszívató videóval készült a Nemzetközi Roma Napra. Naná, hogy a Jobbikot (és egy kicsit a Fideszt) találták be ezzel a témával. Politikusokat szívatni szerintem üdvős, sőt menő dolog. Üdvös, mert a médiának az a dolga, hogy szembesítse a hatalomgyakorlókat saját gyengeségeikkel, esendőségükkel, vagy akár hazugságaikkal és gyávaságukkal is. És menő, mert nagyon vicces tud lenni, ahogyan egy honatya, vagy miniszter belesül a saját mellébeszélésébe. Az Index, vagy jobb pillanataiban a hvg.hu videói már számos vidám pillanatot szereztek nekem, és kellemetlent a politikusoknak - a műfaj klasszikusáról, az N1 TV Képviselővágtájáról nem is beszélve. Ám Katz Dávidnak és Nagy Andrásnak sikerült fordítva ráülni erre a bilire. Látták, hogy a profik ezt lazán csinálják. Tehát úgy döntöttek,veszettül belazulnak, és akkor majd ettől profik is lesznek. Nos, nem jött össze. És most a Jobbikkal, meg a Fidesszel nagyon nem szimpatizáló ismerőseim is fejüket fogva posztolják a videó mellé a WTF-et, meg az OMG-t, és kétségbe esetten kérdezik: hogy lehet ekkora szart csinálni? Mert attól, hogy hat-nyolc feles, meg egy méretes dzsanga után is be tudsz jutni az Országházba, még nem leszel parlamenti tudósító. Azzal, hogy totál bekészülve baromságokat kérdezel egy politikustól, még nem szívattad meg. Azzal, hogy Mike Myerhez hasonlítasz egy alacsony embert, és ezt a tahóságot még be is teszed a vágott anyagba nem őt alázod meg - hanem magadat. Az, hogy beleröhögsz az interjúba, menő lehet a púrhab-agyú celebek közt a Viva Cometen, de a Parlament folyosóján ez sima amatőr bénaság. Azzal, hogy operatőrként piálsz a felvétel közben, nem az interjúalany számára végtelenül kínos - hanem számodra. Hitler-bajuszt mutatni egy szerinted náci politikusnak nem trollkodás, hanem általános sulis lakótelepi humor, amin már a betonpingpongasztalon sem röhögtünk ötödiktől felfelé. Szóval az van, kedves Dávid és Andris, hogy ezt emberesen elcsesztétek. Ugyanis ez úgy megy, hogy először profinak kell lenned, és utána, ha akarsz, lehetsz laza gyerek is. Aki ezt a sorrendet felcseréli, az nem menő, meg kúl lesz - hanem szimplán seggfej. A legszebb, hogy a videót azzal a címmel tették fel a Hír24-re, hogy "zavarba hoztuk a jobbikosokat". Nos, ami azt illeti, nem csak őket. Hanem mindenkit, aki megnézi ezt két és fél perces gimis funvideót, és nem érti, hogy legalább másnap, fejfájósan hogy nem tűnt fel, hogy ez mennyire gáz?
katus
2015. április 08. 16:16
http://alfahir.hu/adott_az_irigy_honaljmirigy_a_cigany_eleterzesnek ADOTT AZ IRIGY HÓNALJMIRIGY A CIGÁNY ÉLETÉRZÉSNEK :)
Vadjoe
2015. április 08. 16:08
Nem szavazok olyan politikai erőre, amelyiknek fő programpontja a rasszizmus. Se por se kontra.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!