Kétnyelvűen is kérhetnének dokumentumokat a felvidéki magyarok

2015. március 17. 12:56

Szlovákiában azokon a településeken, ahol a kisebbségek aránya a húsz százalékot meghaladja, az állampolgárok elvileg már régóta két nyelven is kikérhetik például a születési anyakönyvi kivonatukat vagy a jogosítványukat. Valójában azonban sok helyen hiányzanak a megfelelő nyomtatványok. A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala ezért szlovák nyelvű panaszmintát tett közzé, amelyen az érintettek a kormányhivatalhoz fordulhatnak.

2015. március 17. 12:56

Már 1999 óta lehetővé teszi egy törvény Szlovákiában, hogy olyan településeken, ahol a kisebbségek aránya eléri a lakosság 20 százalékát, az állampolgárok két nyelven is kikérhetnek olyan iratokat, igazolásokat mint például a születési anyakönyvi kivonat, a jogosítvány vagy egyéb engedélyek. Gyakorlatilag viszont sok helyen hiányoznak ehhez a megfelelő nyomtatványok, vagy ha meg is vannak, szlovákul töltik ki őket. 

A kérvényezők sokszor nincsenek tisztában a jogaikkal, így nem is panaszkodnak emiatt. Például tavaly csak egyetlen ilyen irányú panasz érkezett a kormányhivatalhoz. A felvidéki Jogsegélyszolgálat és a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala ezért egy szlovák nyelvű panaszmintát tett közzé honlapján, amelynek kitöltésével bárki panaszt tehet a kétnyelvű dokumentumok hiánya miatt.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2015. március 17. 14:39
20%? Az nagyon sok.
yanoo
2015. március 17. 14:28
"Már 1999 óta lehetővé teszi egy törvény Szlovákiában, hogy olyan településeken, ahol a kisebbségek aránya eléri a lakosság 20 százalékát, az állampolgárok két nyelven is kikérhetnek olyan iratokat, " Szlovákul és angolul.Unijó van.
thymian
2015. március 17. 14:27
Helyes, fogjatok össze és ne hagyjátok magatokat!
3M..
2015. március 17. 13:38
Kérjék egy nyelven, magyarul. Felvidék fele magyar államolgár, csak idő kérdése. Jozef Tiso örökösei, had főjenek a levükben. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!