Elhunyt Hankiss Elemér

2015. január 10. 19:26

Rövid, súlyos betegség után, 86 éves korában szombat délután elhunyt Hankiss Elemér szociológus, irodalomtörténész, a Magyar Televízió korábbi elnöke – tudta meg a családtól az MTI. Hankiss 1956 után tíz hónapot fogságban töltött államellenes összeesküvés vádjával. Pályafutása során elsősorban a szociológia területén dolgozott, kutatott. 1990 és 1993 között az MTV elnöke volt.

2015. január 10. 19:26

Hankiss Elemér 1928-ban született Debrecenben, édesapja, Hankiss János irodalomtörténész volt. Hankiss egyetemi tanulmányait Eötvös-kollégistaként az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) angol-francia szakán végezte 1950-ben. Az 1956-os forradalom után hűtlenség és államellenes összeesküvés vádjával tíz hónapot töltött vizsgálati fogságban, végül bizonyítékok hiányában felmentették.

Az 1960-as években dolgozott az Európa Kiadónál, majd a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Irodalomtudományi Intézetének főmunkatársa volt. 1975-től csaknem húsz éven át az MTA Szociológiai Kutatóintézetének értékszociológiai és módszertani osztályát irányította, 1996 és 1998 között pedig az intézet igazgatója volt. Tanított az ELTE-n, a szegedi József Attila Tudományegyetemen és a Közép-európai Egyetemen, vendégprofesszor volt több külföldi egyetemen. Kutatási területe az 1960-as években elsősorban az irodalomelmélet, az 1970-es évek eleje óta a szociológia, főként értékszociológia, majd az 1980-as években a politikai szociológia. Írásai több tudományterületen is új utakat nyitottak.

Az Érték és társadalom (1977), Társadalmi csapdák (1979), Diagnózisok (1982) és a Diagnózisok 2. (1986), valamint a Kelet-európai alternatívák (1989) című köteteiben a magyar társadalom helyzetével, jövőjével foglalkozott. Majd Új diagnózisok című tanulmánykötetében a rendszerváltozás tanulságait elemezte. A Nincsből a Van felé című 2012-es munkája az emberi lét alapvető kérdéseivel foglalkozik. Hankiss Elemér egyik kezdeményezője és szellemi atyja volt a Találjuk ki Magyarországot, illetve a Találjuk ki Közép-Európát projekteknek, és egyik alapító tagja a Szeretem Magyarországot Klubnak.

Munkásságáért több elismerést is kapott: 1987-ben Az év könyve-jutalom díjat kapta, 1994-ben az objektív tájékoztatás érdekében kifejtett példamutató tevékenységük elismeréseként Gombár Csabával, a Magyar Rádió korábbi elnökével együtt átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal (polgári tagozat) kitüntetést, 2006-ban Budapest díszpolgára lett és Széchenyi-díjat kapott. 2007-ben a Prima Primissima Díj egyik kitüntetettje volt, 2008-ban Hazám-, 2012-ben Bibó-díjjal ismerték el.

Hankiss Elemér 1990 és 1993 között a Magyar Televízió elnökeként aktívan részt vett a magyar közéletben.

Temetéséről családja később intézkedik.

Összesen 105 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Eltünt
2015. január 11. 22:23
ELHUNYT BUZÁNSZKY JENŐ.
berzsian56
2015. január 11. 11:05
Éppen karácsonyra kaptam meg utolsó könyvét: A befejezetlen embert. Ez már egy kicsit maradék elven íródott, nekem az Ezerarcú én tetszett legjobban. Valaki itt azt írta Hankiss konzervatív liberális volt. Ez ugyan, nagy nagy ellentmondás, de azt el lehet mondani róla, hogy sosem volt elvakúlt liberális,mindíg mérlegelt,és fontosnak tartotta a tradicionális értékeket is. Sok szép gondolattal gazdagította a magyar szellemet. Isten nyugosztalja.
szajjan
2015. január 11. 09:17
A médiaháború egyik kiemelkedő liberális véreskezű mészárosa volt, tv elnökeként. Utóda Horváth Ádám – Molnár Ferenc unokája - nyilatkozta, hogy azért mondott le, mert a korrupció betonfalába ütközött. Ezt a betonfalat Hankiss építette ki, amikor a média piac és önállóság jelszava alatt a köztévé műsorait bent közpénzen legyártották, a végterméket kivitték egy közeli lakásban bejelentett társaságba, majd eladták a köztévének, mit önálló alkotást. Hankiss jutalmul külföldi egyetemi meghívásokat kapott. Ez a független emberke a másik független emberkével: a rádió elnökével együtt tiszta véletlenül egyidőben megjelentek Göncz papánál, ahol tiszta véletlenül ott volt a liberális sajtó egésze, Göncz pedig színpadiasan emelgette a karjait, hogy vége a sajtószabadságnak. Ekkor fordult az olasz laphoz védelemért. A külszín alatt zavartalanul folytatódott a szabad rablás.
Bazooka454
2015. január 10. 21:46
Egy jó emberrel kevesebb. nyugodjék békében.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!