Egyesítenék a közszolgálati médiaszolgáltatókat

2014. november 26. 07:16

Egyesítené az MTV-t, a Dunát, a Magyar Rádiót és az MTI-t a fideszes Tuzson Bence és Dunai Mónika javaslata, amelyet kedden nyújtottak be az Országgyűlésnek. Gazdaságossági, költséghatékonysági szempontokkal indokolják a négy részvénytársaság egy gazdasági társasággá alakítását, amelyet Duna Médiaszolgáltatónak hívnának a tervek szerint.

2014. november 26. 07:16

A négy közszolgálati médiaszolgáltató - Magyar Televízió Nonprofit Zrt., Magyar Rádió Nonprofit Zrt., Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. és Duna Televízió Nonprofit Zrt. – egyesítésére vonatkozó javaslatot nyújtottak be a parlamentnek kormánypárti képviselők kedden. A fideszes Dunai Mónika és Tuzson Bence – a kormánypárti frakció szóvivői –által jegyzett javaslat szerint az elmúlt közel négyéves időszak gyakorlati tapasztalatai azt mutatják, hogy gazdaságossági, költséghatékonysági szempontokra figyelemmel indokolt a négy önálló gazdasági társaságot egyesíteni. 

Azt írták: a technológiai fejlődésre, az új típusú médiaszolgáltatások elterjedésére tekintettel a közmédia rendszere sokkal hatékonyabban képes ellátni közszolgálati misszióját, amennyiben az egyetlen gazdasági társaság összehangolt tevékenysége révén valósul meg. A képviselők azt indítványozzák, hogy a jelenlegi Duna Televízió Nonprofit Zrt.-vel beolvadás útján egyesüljön a másik három gazdasági társaság, és Duna Médiaszolgáltató Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság elnevezéssel egyedüli közszolgálati médiaszolgáltatóként folytassa tevékenységét.

Megjegyezték, hogy az átalakulás kizárólag a gazdasági társaságok számában – illetve elnevezésében - eredményez változásokat, az új társaság valamennyi – a korábbi négy közszolgálati médiaszolgáltató számára a törvény által előírt közszolgálati — feladatot egyedül fogja ellátni. A politikusok egyértelműen rögzítenék, hogy a közszolgálati médiaszolgáltatónak milyen típusú – rádiós, televíziós, online, hírügynökségi – szolgáltatásokkal kell szolgálnia a társadalom érdekét. A szabályozás újdonságként javasolja bevezetni az Európa számos országában már régóta alkalmazott úgynevezett közszolgálati értéktesztet, amely a nézettség, illetve hallgatottság mellett a közszolgálati jelleg mérésére is kiterjed.

A kormánypárti képviselők kötelezettségként írnák elő, hogy a közszolgálati médiaszolgáltató működése, stratégiája kiszámítható és előrelátható módon tervezett legyen. Kitérnek arra is, hogy a beolvadás egyrészről biztosítja, hogy a gazdasági társaságok ne jogutód nélkül szűnjenek meg, másrészt pedig a közszolgálati feladatok folyamatos ellátása is biztosított marad.

A javaslat emellett megfelelő jogi formában rögzítené a médiatanács által alkotott, alapvetően az állami vagyonnal való gazdálkodással összefüggő szabályokat, és több helyen pontosító, egyértelműsítő rendelkezéseket tartalmaz. Dunai Mónika és Tuzson Bence ezen felül több, a közmédia, illetve egyes rendelkezésekkel összefüggésben a teljes médiapiac napi működése számára szükséges módosítást irányoz elő. Ezek egyebek mellett a műsorterjesztésre, a műsorkvótákra, vagy a hallássérültek számára hozzáférhetővé tett műsorszámok szabályozására vonatkoznak.

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fahrenheit 451
2015. január 06. 20:12
Cipót a "Cipőbolt"-ból.
Tintamin
2014. november 27. 09:13
PÁRT HÍRIRODA, PÁRT TV 1-2-3-4, PÁRT RÁDIÓ 1-2-3-4 Már most is így működik, csak nem ez a nevük. 80milliárd mindenre elég. Emlékeznek a fideszesek, hogy szidták a szocik alatt a közmédiát? Remélem, ugyanezt teszik most is. A különbség gyakorlatilag zérus, vagyis kicsit erősebb a populista demagógia most, illetve nem a tüntetések "véletlenül" kimaradnak a hírekből.
cutcopy
2014. november 27. 09:13
honnan is tudnál különbséget tenni az MTVA /Obersovszky/, az MTV, az MR, a Duna és az MTI között.. De hamarosan már nem is kell tudnod szerencsére..
cutcopy
2014. november 26. 17:12
Nocsak, végső kegyelemdöfés az SZDSZ közmédia írmagjának..?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!