Cáfolja Kertészt a New York Times riportere

2014. november 13. 10:39

David Streitfeld szerint a Kertész Imrével folytatott beszélgetés során semmilyen formában nem hangzott el a diktatúra szó. Az interjúnál jelenlévő tolmács pedig azt mondta: az amerikai újságíró már a beszélgetést követően jelezte neki, hogy nem lett elég anyaga egy újságcikkhez.

2014. november 13. 10:39

Kertész Imre a The Hungarian Quarterlynek adott interjúban beszélt arról, hogy tavaly nyáron felkereste őt a The New York Times riportere, ám az akkori beszélgetésből sohasem készült cikk. A Nobel-díjas író szerint azért, mert a riporter elvárásaival szemben nem mondta azt, hogy Magyarországon diktatúra van. 

A Népszabadság megkereste az amerikai újságírót, aki viszont egészen másképp emlékszik a történtekre. David Streitfeld a lapnak elmondta: csak rövid ideig beszélt Kertésszel, az író azt mondta neki, hogy kimerítette a rossz egészségi állapota, és nem vesz részt a magyar közéletben vagy a politikában. Streitfeld szerint a diktatúra szó semmilyen formában vagy alakban nem hangzott el.

Nyilatkozott a Népszabadságnak Thomas Cooper, az egri Eszterházy Károly Főiskola docense is, aki az amerikai interjúval folytatott beszélgetés során tolmácsolt, illetve ő készítette a The Hungarian Quaterlyben megjelent Kertész-interjút is.

Cooper szerint Streitfeld már közvetlenül a beszélgetés után, a szobából kilépve jelezte neki, hogy nem kapott elég anyagot egy újságcikkhez.

Összesen 89 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fahrenheit 451
2015. január 06. 20:12
"jelezte neki, hogy nem kapott elég anyagot egy újságcikkhez." Nem hír, hogy Kertész se nem látott, se nem hallott semmit Magyarországról, amikor a Pető Intézetben kezelték Parkinson-kórral.
atila68
2014. november 17. 17:28
Még csak erre sem kell hivatkozni. Elég kijelenteni, hogy az ilyen jellegű információt mifelénk bizalmasan kezelik. Ennyi.
tunde04
2014. november 16. 17:40
"Hiszek abban, hogy minden ember egyenlő. Kivéve az újságírók és a fotósok." (Mahatma Gandhi)
tunde04
2014. november 16. 17:36
"Az interjúnál jelenlévő tolmács pedig azt mondta: az amerikai újságíró már a beszélgetést követően jelezte neki, hogy nem lett elég anyaga egy újságcikkhez." és visszarepült ámerikába! mennyire hihető!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!