Új választások lehetnek Ózdon

2014. október 17. 18:32

Ózd korábbi fideszes polgármestere, Fürjes Pál megtámadta a választás eredményét a helyi választási bizottságnál, akik elfogadták Fürjes panaszát, ezért a választás megismétlését rendelték el. Így egyelőre nem lesz jobbikos polgármestere a városnak. Janiczak szerint hamis vallomásokon alapul a döntés, amit bíróságon megtámadnak.

2014. október 17. 18:32

Meg kell ismételni a polgármester-választást Ózdon – mondta Kovács János, a területi választási iroda (TVI) vezetője pénteken. Közlése szerint Fürjes Pál (Fidesz-KDNP) korábbi polgármester támadta meg a helyi választási bizottság eredménymegállapító határozatát, ennek helyt adva rendelték el a választás megismétlését. A döntés ellen jogorvoslatnak van helye – tette hozzá.

Fürjes Pál az M1 Ma reggel című műsorában pénteken azt mondta: a valasztas.hu honlap adatai szerint hét szavazat hiányzik Ózdon az urnákból, ennyi a különbség a választásra jelentkezők és a leadott szavazatok között. A volt polgármester szerint utalások vannak arra, hogy a településen láncszavazás történt, valamint rendelkeznek hangfelvételekkel és tanúvallomásokkal, amelyek a Fidesz-KDNP álláspontját támasztja alá.

Ózdon a vasárnapi önkormányzati választáson Janiczak Dávid (Jobbik) szerezte meg az első helyet a szavazatok 38,57 százalékával, Fürjes Pál a második helyen végzett a voksok 37,96 százalékával.

Janiczak Dávid: Hamis vallomásokon alapul a döntés

A Jobbik reagált a választási bizottság döntésére. Szerintük a területi választási bizottság ózdi polgármester-választást megsemmisítő döntése „utólag megkonstruált dokumentumokon, hamis vallomásokon alapul”, ezért a párt bíróságon támadja meg a határozatot, mivel az ellenük felhozott cselekményeket nem követték el. Egyúttal feljelentést is tesznek rágalmazás, valamint hamis tanúzás miatt.

Közleményükben kiemelték: „felveszik a kesztyűt”, és a Jobbik megismételt ózdi választást is meg fogja nyerni. Janiczak Dávid szomorúnak nevezte, hogy a Fidesz „Ózdon sem képes tisztességgel elviselni a vereséget”, azaz a választók akaratát.

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ángyán Páván
2014. október 18. 00:55
2002-ben eleget csaltak a büdös komonisták.
radical
2014. október 18. 00:46
Undorító amit művel a Fidesz! Mondják azt hogy senki más nem nyerhet csak ők! Elképesztő!!! Bezzeg a Jobbikos beadványokat meg sorban elutasítják... Nem gyanús?
Hardrada
2014. október 18. 00:09
Ez már röhejes. A Fidesz azt a pár morzsát sem képes meghagyni az ellenzéknek, ami nekik jutott. Az elsőnél még úgy voltam, hogy oké, balfasz volt a DK-s, amiért olyan pártok nevével is kampányolt, amelyek bár a valóságban támogatták, de a hivatalos papírok szerint nem. De ezek a "hiányzott két szavazólap az urnából" jellegű dolgok, amik alapján lassan az összes 1-2%-on belüli ellenzéki győzelmet megtámadják, és a választási bizottságok segítségével meg is semmisítik? Ez több mint szánalmas. És ez így nem demokrácia. Szóval ha zsebrevágtam volna a szavazólapot, és elsétálok vele, akkor most újra meg kellene tartani a választást a városomban? Lehet, hogy a következő választásokra be kellene vezetni a testüregmotozást, ha ez tényleg akkora probléma.
gross
2014. október 17. 22:01
Belenéztem az adatokba - a Janiczákra és Fürjesre leadott szavazatok aránya nagyon-nagyon hasonló azon szavazókörökben, ahol hiányzik egy szavazat azokhoz a szomszédos körzetekhez, ahol viszont nem. A statisztika nem támasztja alá a fideszes vádat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!