Nemzeti Emlékezet Bizottsága: A kommunista jelképek sebeket tépnek fel

2014. szeptember 24. 15:21

A Nemzeti Emlékezet Bizottsága szerint a kommunista jelképek az egykori vasfüggöny mögötti országokban a mai napig sebeket tépnek fel. Szerintük ezen jelképek további használata azt üzenné: a diktatúra „nem is volt olyan sötét, nem is volt olyan fojtogató”.

2014. szeptember 24. 15:21

A szervezet szerdai, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írták, hogy ezekben az országokban „jószerivel minden családot” érint, hogy meggyilkoltak, megkínoztak, elhurcoltak, vagyonukból kisemmiztek vagy az érvényesüléstől megalázó módon elzártak embereket. Álláspontjuk szerint a diktatúra vezetése mindent megtett azért, hogy „a társadalmi emlékezet az elkövetett bűnök tekintetében elhalványuljon”. Az önkényuralmi jelképek használata ezt a mai napig jelen lévő törekvést erősítené, azt az üzenetet hordozná, hogy ami ebben a csaknem fél évszázadban történt, az „nem is volt olyan sötét, nem is volt olyan fojtogató” - írták.

Utaltak arra, hogy negyedszázada, 1989-ben omlott össze a kommunista rendszer Közép-Európában, és néhány éve az Európai Unió több országában közösen emlékeznek a totális rendszerek európai áldozataira augusztus 23-án. Közölték: a jövő útja csak az európai nemzetek közötti kölcsönös tiszteleten és egymás múltjának megértésén alapuló együttműködés lehet. A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága kedden három ügyben is kártérítést ítélt meg az Európai Baloldal - Magyarországi Munkáspárt 2006 tagjainak, akiket a magyar bíróság elmarasztalt tiltott önkényuralmi jelképek: vörös csillag, valamint sarló-kalapács használatáért.

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
=nessuno=
2014. szeptember 24. 21:06
Megdolgozik pénzéért a NEB....:))) Szánalmas.
blaupanter
2014. szeptember 24. 17:28
Az iteletet tudjuk.Akkor a kacsoikba sarlot es kalapacsot,akinel a sarlo van fuvet sarabol,a kalapacsos tori a kovet a kobanyaban.Egy ev elteltevel az eszkozok felcserelodnek.Mar nyugodtan dolgozhatnak a lenin fiuk,lenin lanyok.
GV0917
2014. szeptember 24. 17:21
Sztálin elvtárs "JOE bácsi "volt Roosevelt számára.No igen. Nyomatták Hollywoodból a szöveget: keresztesháború! Szerencsétlen Georg Pattonak azért kellett meghalnia, mert rájött ki is az a Sztálin!Berlin előtt! Az öreg alkoholista Winston pedig szovjet kérésre intézte el Sikorsky tábornokot Gibraltárban. Meg falazott Katin ügyben- és hogy mi sem maradjunk ki a jóból, ő tette naggyá Eduárd Benest! A Nyugat ma is a legnagyobb szövetségest látja Sztálinban.Hogy miért? Meg lehet kérdezni Zoltaitól!
Fahrenheit 451
2014. szeptember 24. 16:03
"az Európai Unió több országában közösen emlékeznek a totális rendszerek európai áldozataira augusztus 23-án." még az elnevezését se tudja, pedig nekünk se kéne különválasztani: "Totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapja" - http://hu.wikipedia.org/wiki/Totalit%C3%A1rius_diktat%C3%BAr%C3%A1k_%C3%A1ldozatainak_eur%C3%B3pai_eml%C3%A9knapja
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!