Navracsics: A demokráciában élő nemzetek közössége a totalitarizmus ellenszere

2014. augusztus 24. 09:38

A közép-európaiak ismerik a totalitárius rendszerek természetét – jelentette ki Navracsics Tibor a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapján. Szerinte a totalitárius rendszereknek egyetlen ellenszere van: a szabadság és a függetlenség alapján demokráciában élő nemzetek közössége.

2014. augusztus 24. 09:38

A totalitárius rendszerek egyetlen ellenszere a demokráciában élő nemzetek közössége – jelentette ki Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter szombaton, a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapján Budapesten, a Terror Háza Múzeumnál rendezett megemlékezésen. Bármilyen biztonságpolitikai fenyegetés jelenik is meg a környékünkön, tudjuk, ha szolidárisak vagyunk egymással, ha egységesek vagyunk, akkor Európát, a békét és a demokráciát nem kezdheti ki semmi – mondta Navracsics Tibor.

Navracsics úgy fogalmazott: „mi pontosan tudjuk, hogy a totalitárius rendszereknek egyetlen ellenszere van: a szabadság és a függetlenség alapján demokráciában élő nemzetek közössége.” Ez az egyetlen út a jövőbe, és azt is tudjuk, hogy ez az a kötelességünk, amelyet le kell rónunk a totalitárius rendszerek áldozatinak emlékére - mondta Navracsics Tibor.

A miniszter emlékeztetett: 75 évvel ezelőtt a Német Birodalom és a Szovjetunió külügyminisztere aláírtak egy örök barátsági és megnemtámadási szerződést. A két totalitárius diktatúra 1939. augusztus 23-án szövetséget kötött egymással harmadik országok kirablására, valamint arra, hogy a demokratikus és békés Európát eltiporják.

Ez a megegyezés megpecsételte a balti államok és a kelet- és közép-európai országok jövőjét – jelentette ki Navracsics Tibor kitérve arra, hogy azok „az erők”, amelyek 75 évvel ezelőtt megkötötték ezt a szerződést, valójában korábban, az első világháborúban születtek. Akkor született a bolsevizmus, és az első világháborút követő csalódás, a háborús vereség okozta szétesés hívta életre a nemzetiszocialistákat – mondta. Navracsics Tibor kiemelte: a totalitárius rendszereket az első világháború, annak pusztítása, és az azt követő elszegényedés, valamint összeomlás hívta életre.

 A miniszter beszélt arról is, hogy ezek a totalitárius rendszerek időnként vitatkoztak egymással, időnként a másikban jelölték meg a legfőbb ellenséget, de a mélyben és a legalapvetőbb kérdésekben egyetértettek. Egyetértettek abban, hogy olyan rendszert akarnak létrehozni, olyan Európát akarnak, ahol az ember csak eszköz és nem cél. Navracsics Tibor szerint a két rendszer által elképzelt Európában minden egyes embernek valamilyen jövőbeni cél – legyen szó akár a fajilag tiszta Európa, vagy akár az osztályok nélküli világ – érdekében kell élnie. Amennyiben azt nem maximálisan tudja szolgálni, akkor el kell pusztulnia. 

Navracsics Tibor hangsúlyozta, a két totalitárius rendszer egyetértett abban is, hogy egy közös ellenségük van: a demokrácia. A közös cél emberek millióinak életét követelte, kifosztotta Kelet- és Közép-Európát és amely, több nemzedéknyi időre elvette ennek a térségnek a szabadságba vetett hitét és reményét.

„Mi, kelet- és közép-európaiak pontosan ismerjük a totalitárius rendszerek természetét. Látjuk a rendszerek következményeit, a gyűlölséget, az irigységet, a szétzilált társadalmi struktúrákat, az elbizonytalanodott értékrendet, a bizalmatlanságot” –jelentette ki Navracsics Tibor, majd hozzátette: az újjáépítés 25 évvel ezelőtt kezdődhetett azzal, hogy a kelet-német turistáknak visszaadtuk a szabadságot, valamint az észtek, a lettek és a litvánok akkor milliós demonstrációval nyilvánították ki a függetlenség, a szabadság iránti és a Szovjetunióból való kiszakadás újbóli kívánságát. Ebben a 25 évben végre megvalósíthattuk évszázados álmainkat, hogy ott lehessünk Európában és elmondhassuk a véleményünket, részt vehessünk Európa jövőjének alakításában és biztonságban érezhessük magunkat – zárta gondolatait a miniszter.

A beszédet követően a megjelentek mécseseket helyeztek el az áldozatok emlékére a Hősök falánál, elsőként Navracsics Tibor, Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára és Horváth János volt országgyűlési képviselő.

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2014. augusztus 25. 01:30
"tudjuk, ha szolidárisak vagyunk egymással, ha egységesek vagyunk, akkor Európát, a békét és a demokráciát nem kezdheti ki semmi" Tudják? Maximum szeretnék remélni. Mert féltik a hatalmukat. Amúgy a világháborúban éppen ez a két aláíró fél küzdött egymással elsősorban. A "demokraták csak epizódszereplők voltak hozzájuk képest, s nem mellesleg ők voltak a Szovjetunió szövetségesei, Roosevelt és Churchill.
Felebarát
2014. augusztus 25. 01:20
kisegér és az elefánt harca...
vakhangya4
2014. augusztus 24. 21:20
"""A miniszter emlékeztetett: 75 évvel ezelőtt a Német Birodalom és a Szovjetunió külügyminisztere aláírtak egy örök barátsági és megnemtámadási szerződést. A két totalitárius diktatúra 1939. augusztus 23-án szövetséget kötött egymással harmadik országok kirablására, valamint arra, hogy a demokratikus és békés Európát eltiporják.""" Azért egy Navracsics szintű palitól elvárható, hogy ismerje a történelmet és azt ne próbálja meg meghamisítani. 1939.augusztus 23.-n hol vagyunk már a békés és demokratikus Európától....hol vannak a csehek és az osztrákok ekkor már.....
Tintamin
2014. augusztus 24. 21:14
Nem tudom, ehhez a beszédhez vajon mit szólt Putyin elvtárs, biztos üzent Viktornak, hogy köszörüljön még egy kicsit a csorbán gyorsan. „Mi, kelet- és közép-európaiak pontosan ismerjük a totalitárius rendszerek természetét. Látjuk a rendszerek következményeit, a gyűlölséget, az irigységet, a szétzilált társadalmi struktúrákat, az elbizonytalanodott értékrendet, a bizalmatlanságot” Perzse, hogy ismeritek, és tökéletesen le is írtad a jelen állapotokat, hisz azt építitek, kedves Tibor. "Ebben a 25 évben végre megvalósíthattuk évszázados álmainkat, hogy ott lehessünk Európában és elmondhassuk a véleményünket, részt vehessünk Európa jövőjének alakításában és biztonságban érezhessük magunkat " Az idióta külpolitikátok miatt sajnos nemhogy véleményformálók nem vagyunk, hanem már konkrétan vállalhatatlanokká váltunk Európában, kedves Tibor. Európa legundorítóbb országához (Oroszország) törleszkedünk. Te sem gondoltad volna ezt négy éve, igaz, kedves Tibor? Jó-e (újra) kommunistának lenni, kedves Tibor?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!