Kitüntette a kormány Czeizel Endrét

2014. augusztus 28. 17:18

Semmelweis-díjat vett át Czeizel Endre orvos, genetikus Balog Zoltán emberierőforrás-minisztertől és Zombor Gábortól, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyi államtitkárától csütörtökön Budapesten.

2014. augusztus 28. 17:18

Az ünnepélyes díjátadón a miniszter utalt rá, hogy Czeizel Endre egy könyvében azt írta: „az embereket boldoggá leginkább a szerelem, kiegyensúlyozottá a jó magánéletük, megelégedetté pedig a gyermekeik tehetik”. Hozzátette: valóban a gyermek a legnagyobb ajándék, és a professzor fáradhatatlanul küzdött azért, hogy ebben az ajándékban minél több család részesülhessen. Czeizel Endre segített abban is, hogy a gyermekvállalásról hozott döntések tudatosabbak és felelősségteljesebbek legyenek. Olyan televíziós műsorokat készített, amelyek a családtervezés, a gyermekvállalás korszerű módszereit közvetítették, de valamilyen módon mégis közük volt ahhoz az ősi tudáshoz, amelyet a szülők továbbadnak gyermekeiknek, a következő generációnak.

Balog Zoltán hangsúlyozta: a címzetes egyetemi tanár könyveiben kutatta a magyarság genetikáját, a művészetek és tudományok nagyjai rendkívüli tehetségének eredetét, létrehozta a veleszületett rendellenességek országos nyilvántartását, az úgynevezett kóroki monitort, kiépítette a genetikai tanácsadást, kidolgozta az optimális családtervezési modellt, és elterjesztette Magyarországon a fejlődési rendellenességeket megelőző magzatvédő vitaminok alkalmazását. A miniszter azt mondta: „magyar sors az ilyen, hogy Czeizel Endre munkásságát először külföldön, az Egyesült Államokban ismerték el. Kiemelte: sok ember fejében és könyvespolcain, az ismeretterjesztő irodalomban ott van az a tudás, amelyet neki köszönhet a világ a genetika és az orvostudomány területén. külföldön, az Egyesült Államokban ismerték el. Kiemelte: sok ember fejében és könyvespolcain, az ismeretterjesztő irodalomban ott van az a tudás, amelyet neki köszönhet a világ a genetika és az orvostudomány területén.

Czeizel Endre az ünnepségen azt mondta: nagy megtiszteltetés a Semmelweisről elnevezett díjat átvenni, mert orvosi egyetemi tanulmányai alatt Semmelweis Ignác lett a példaképe, „vezérlő csillaga”, miatta fordult a szülészet, majd a genetika felé is, mindig próbált, amennyire tudott, hozzá méltó lenni. Azt mondta: „egy picit hadd legyen szerénytelen”, de emlékeztet rá, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a világon évente 400 ezer gyermek azért nem születik nyitott gerinccel, mert a magzatvédő vitaminokkal sikerült igazolni, hogy van megelőzés is, nem csak „modern Taigetosz”. Hozzátette: jó lenne, ha a magyar emberek megértenék, hogy bár a „társadalmi halhatatlanság” csak keveseknek adatik meg, a „biológiai halhatatlanság” elvileg mindenkinek jár, de ehhez gyermekek kellenek, mert, mint mondta, nekik „adjuk át génjeinket, szeretetünket, tudásunkat”.

Czeizel Endre 1935-ben született Budapesten. 1959-ben szerzett diplomát a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. Attól az évtől az Országos Közegészségügyi Intézetben a humángenetikai és teratológiai osztály munkatársa lett, és az öröklött (veleszületett) rendellenességek okait kutatta. 1973-ban lett a humángenetikai és teratológiai laboratórium (1984-től osztály) főorvosa és a WHO együttműködési központ igazgatója. Fő kutatási területe a veleszületett rendellenességek kutatása és megelőzése. 1996 és 1998 között a Nemzeti Egészségvédelmi Intézet főigazgatója volt. 1973 óta végzett genetikai tanácsadást. A főváros XIV. kerületében megalapította a Családtervezési Központot.

Czeizel 1966-ban lett az orvostudomány kandidátusa, 1978-ban akadémiai doktor. Több más kitüntetés mellett 1995-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2005-ben a Magyar Köztársaság Érdemrend középkeresztje kitüntetést. 2000-ben az Egyesült Államokban neki ítélték oda megosztva a Kennedy-díjat, amelyet a Kennedy Alapítvány ötévenként adományoz a testi és lelki fogyatékosságok megelőzéséért végzett kiemelkedő tevékenységek elismerésére, egyben a magzatvédő vitaminnal kapcsolatos kutatásait is méltányolta.

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
formaegy
2014. augusztus 28. 22:07
Kb. egy hónapja panaszkodott az ATV-ben, (egyenes beszéd) hogy munkáját senki nem ismeri el. Döbbenettel hallgattam végig. Lehet, hogy voltak "ügyei". Úgy tudom tisztázódott. Nem ez a lényeg! Az, hogy ha valaki, Ő megérdemli, hogy kellőképpen elismerjék munkáját, mert Ő valóban tett az asztalra, és nem keveset!!! Megérdemelte!!!
Peter8811
2014. augusztus 28. 21:35
A kitüntetést azért kapta mert két cigány és egy zsidó gyereket sikerült elhelyeznie Kanadában. Kolonpár Dzsenifert, Orsós Zsan Klódot, és Kertész Ákost.
ottapont
2014. augusztus 28. 19:55
Újabb kicsiny szálka egyes szavazók körme alá. A kognitív disszonancia arra való, hogy legyőzzék. :)
Maddox
2014. augusztus 28. 19:49
Ez nem az a fickó, aki betegnek nevezte a buzikat, aztán amikor a fia színt vallott, homárjogi harcosra váltott? Debizony!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!