Lázár irányítása alá került a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal is

2014. július 18. 08:39

Egy sor újabb feladat és szervezet irányítása került Lázár Jánoshoz a Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint. Ő felel ezentúl egyebek mellett a postaügyért, az MFB-re vonatkozó jogszabályok kidolgozásáért, illetve irányítása alá került a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, a Nemzeti Örökség Intézete és a Magyar Nyelvstratégiai Intézet is.

2014. július 18. 08:39

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter felel ezentúl a postaügyért és a Magyar Fejlesztési Bankra vonatkozó jogszabályok kidolgozásáért, és további intézmények kerültek irányítása alá, köztük a Nemzetstratégiai Kutatóintézet. Az erről szóló jogszabály a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg.

A kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló június 6-ai rendelet és hozzá kapcsolódóan más kormányrendeletek módosításáról szóló jogszabály több miniszterre és állami szervre (Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vonatkozóan tartalmaz részletszabályokat. 

A rendelet értelmében Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter, vagyis a Miniszterelnökségért felelős miniszter irányítja. Ugyancsak Lázár János felel a fejlesztési banki eszközökkel megvalósuló fejlesztéspolitikáért, és előkészíti a Magyar Fejlesztési Bankra vonatkozó jogszabályokat. Az agrár-vidékfejlesztésért való felelőssége keretében – a rendeletben meghatározott kivétellel – előkészíti az Európai Unió közös agrárpolitikája II. pilléréből nyújtott agrár-vidékfejlesztési támogatásokra, továbbá az Európai Unió közös halászati politikájával összefüggésben nyújtott támogatásokra vonatkozó jogszabályokat. A postaügyért viselt felelőssége keretében pedig előkészíti a postai tevékenységre és a postai szolgáltatások ellátására vonatkozó jogszabályokat. A kormányrendelet mellékletének kiegészítésével Lázár János irányítása alá került a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, a Nemzeti Örökség Intézete, valamint a Magyar Nyelvstratégiai Intézet is.

Trócsányi László igazságügy-miniszterre vonatkozóan a rendelet rögzíti: az ő feladata, hogy összehangolja az Európai Unió jogának megfelelés céljából folytatott jogharmonizációs tevékenységet. Ennek keretében „a kormány eljárás tárgya szerint felelős tagjával együttműködve” ellátja a kormány képviseletét az EU-jog megsértése miatt indult eljárásoknak az Európai Unió Bírósága előtti eljárást megelőző szakaszaiban, koordinálja a képviselet ellátásához szükséges iratok előkészítését, valamint elkészíti és benyújtja a beadványokat.

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2014. július 18. 16:31
""Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter felel ezentúl a postaügyért és a Magyar Fejlesztési Bankra vonatkozó jogszabályok kidolgozásáért, és további intézmények kerültek irányítása alá, köztük a Nemzetstratégiai Kutatóintézet. Az erről szóló jogszabály a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg. A rendelet értelmében Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter, vagyis a Miniszterelnökségért felelős miniszter irányítja. Ugyancsak Lázár János felel a fejlesztési banki eszközökkel megvalósuló fejlesztéspolitikáért, és előkészíti a Magyar Fejlesztési Bankra vonatkozó jogszabályokat. Az agrár-vidékfejlesztésért való felelőssége keretében - a rendeletben meghatározott kivétellel - előkészíti az Európai Unió közös agrárpolitikája II. pilléréből nyújtott agrár-vidékfejlesztési támogatásokra, továbbá az Európai Unió közös halászati politikájával összefüggésben nyújtott támogatásokra vonatkozó jogszabályokat. A postaügyért viselt felelőssége keretében pedig előkészíti a postai tevékenységre és a postai szolgáltatások ellátására vonatkozó jogszabályokat. A kormányrendelet mellékletének kiegészítésével Lázár János irányítása alá került a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, a Nemzeti Örökség Intézete, valamint a Magyar Nyelvstratégiai Intézet is. ""
Catullus
2014. július 18. 14:16
Lehet, hogy nála van orbán elveszett telefonja ?
Ouroboros
2014. július 18. 13:14
Fasza.
A helység galagonya
2014. július 18. 10:43
Áramot vezessen, ne a KEHI-t!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!