Szőnyegbombázás

2014. június 06. 09:57

Világossá vált, hogy a 2010-es médiatörvények csak szabályozási környezetet teremtenek a médiaszabadság korlátozásához.

2014. június 06. 09:57
Urbán Ágnes

A médiaadó jól mutatja, hogy az állam akár egyik napról a másikra át tudja alakítani a piaci viszonyokat, teljesen instabillá téve az médiavállalkozások működését, lényegében értelmetlenné téve bármiféle üzleti tervezést. Sokan nem mérik fel ennek súlyát, sőt, kárörömmel nézik, ahogy a csillogó-villogó képet sugárzó médiumok saját jövőjükért aggódnak. A zsigeri piacellenesség azonnal felszínre tört, de valójában nem létezik olyan demokratikus, sokszínű médiarendszer, amelyben a piac helyett az állam kapja a főszerepet.

Be kell látni, hogy a tulajdonviszonyok szisztematikus átrendezése mára egy, a korábbinál sokkal koncentráltabb és a politikához jobban kötődő médiapiacot hozott létre. Az elmúlt napok felfordulásában érdemtelenül kevés figyelmet kapott a kreativ.hu kiváló cikke, amely rámutat, hogy a Simicska-Nyerges-Fonyó-Liszkay nevekkel fémjelzett Fidesz-közelinek tartott cégbirodalom 2013-ban már 40 milliárd forint árbevételt és mintegy 8,2 milliárd forint nyereséget ért el. A példátlan tulajdonosi koncentráció amellett, hogy jelentős bevételt termel, nyilvánvalóan hatással van a média sokszínűségére is. Minden korábbinál nagyobb média-kereszttulajdonlás jellemző a magyar piacon, és annyiban mindenképpen érdemes visszautalni a médiatörvény szerepére, hogy ma már ez előtt semmiféle szabályozási korlát nincs.

Ma már jól látható, hogy kiépült az a médiarendszer, amely kifejezetten a sokszínűség csökkentését célozza és ehhez az állam jogalkotóként és jogalkalmazóként is segédkezik (az utóbbit jól illusztrálja a rádiós piac újrarajzolása, amiről szintén többször írtunk). Ennek pontos hatását ma még nehéz felmérni, de elmondható, hogy nálunk a média egyre kevésbé a demokrácia fontos védőbástyájaként, sokkal inkább a politikai elit hatalmi és gazdasági céljainak eszközévé válik.

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2014. június 10. 15:48
Ezek a víziók Ágnes... De! Ezek szerint a média adó a Fidesz közeli köröket sújtja a legjobban.
Peter8811
2014. június 08. 17:36
2007 január 1-től 30%-nyi többletadóval jutalmazta a Gyurcsány-Bajnai kormány a nyugdíjasokat úgy gondolom, hogy egy 40%-os reklám adó még elviselhető lenne.
S0ma
2014. június 08. 17:24
a reklám nem termelési tényező. A munkaerőt kell megfizetni.
kamasuka
2014. június 08. 17:24
Hogy ilyenkor nem gondolkodik el ez a nő a rendszerváltozás hajnalán a szabadrablás során munka nélkül milliárdossá lett Kapolyi, Gyurcsány és Bajnai-féle majmokon!?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!