Kirúgták az Origo főszerkesztőjét

2014. június 03. 07:59

Sáling Gergőt Pálmai L. Ákos váltja az Origo élén. A kiadó szerint Sáling közös megegyezéssel távozik, a 444 azonban úgy tudja, nem véletlen, hogy Sálingnak a Lázár János kétmilliós hotelszámláiról szóló cikksorozat után kell távoznia.

2014. június 03. 07:59

Felmondtak az Origo főszerkesztőjének. Sáling Gergő a hírt kedden reggel jelenti be a szerkesztőségben – írja a 444. A portál információi szerint a felmondás mögött politikai nyomás állhat kormányzatot érintő cikkek miatt. Szintén feszültséget okozott a szerkesztőség és a tulajdonos között, hogy az Origo is szolidaritást vállalt azokkal a médiumokkal, amelyeket nem engedtek be a Fidesz választási rendezvényére. A 444 szerint, bár a felmondáskor hivatalosan nem mondták ki, de az utolsó csepp a pohárban a Lázár János kétmilliós hotelszámláiról szóló cikksorozat lehetett.

Sáling Gergő 2002 óta dolgozott az Origónál, vezette a Hírek rovatot, 2011-től volt főszerkesztő-helyettes, a portál főszerkesztője pedig 2013 novemberében lett.

Frissítés: Az Origo közleménye szerint a tartalomirányítási szervezet átszervezése miatt, közös megegyezéssel távozik Sáling. Az új főszerkesztő, Pálmai L. Ákos négy éve dolgozik a kiadónál a Televíziós és Webvideó üzletág irányítójaként.

Összesen 179 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ouroboros
2014. október 11. 01:10
Hát itt mi történik? Névvel való visszaélés, vagy józanodási folyamat? Ha utóbbi, akkor tiszteletem, bár sok jóvátennivaló marad így is...
trespass
2014. július 03. 22:44
LOL! Minek köllött tagadni ezt a julianus vonalat? Most nem szopatnának...:)) Amúgy meg nem értelek: troll a trollnak ugyebár...
trespass
2014. július 03. 22:44
"Lényegtelen, hogy ki voltam. A lényeg az amit írok." Kurvára tévedsz! Nem csak az lényegtelen, hogy ki voltál, hanem az is, hogy ki vagy, mit írsz és miért. Ettől még lehet rajtad röhögni élvezettel amint vergődsz. Szerinted valakit érdekelsz annyira, te fontos ember, hogy nyomozzon régi kommentekben?:) Kétlem.
geraz51
2014. június 24. 17:09
És akkor mi van?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!