Horvát lap: Bajnai titkos iratokat adott át – a MOL cáfol

2014. április 03. 09:03

Ismét a Podravka évekkel ezelőtti sajátrészvény-vásárlásáról, illetve az ehhez kapcsolódó OTP-szerepvállalásról ír a horvát sajtó. A Vecernji list című napilap cikke szerint Bajnai Gordon volt magyar kormányfő 2010-ben titkos dokumentumokat adott át az akkori horvát miniszterelnöknek a MOL-t is érintő ügylettel kapcsolatban. A MOL szerint épp ellenkezője történt, mint amiről a lap ír.

2014. április 03. 09:03

Jadranka Kosor volt horvát miniszterelnök olyan titkos dokumentumokat kapott Bajnai Gordon volt miniszterelnöktől, amelyekből kiderül, hogy a MOL Nyrt. és az OTP pénzügyi hitelt biztosított a Podravka horvát élelmiszeripari cégnek saját részvényei vásárlásához – írja a Vecernji list szerdai száma. A 2010-ben átadott dokumentumokból – amelyeket a Jutarnij list szerint a magyar titkosszolgálat készíthetett – kiderül: a MOL 34 millió euró összegű hitelre vállalt kezességet az OTP-nél, a Podravka menedzserei és az akkori horvát miniszterelnök-helyettes, Damir Polancec számára, hogy részvényeket vásároljanak a horvát élelmiszer-ipari vállalatban – írta a lap.

A Vecernji list azt írta: az ügyészség korrupció és szervezett bűnözés elleni irodája (USKOK) a Bajnai által átadott dokumentumok alapján kiderítette, hogy amíg Polancec a horvát kormány nevében a Mollal tárgyalt az INA irányítási jogairól, ezzel egy időben zajlottak azok a hiteltárgyalások is, amelyeket az OTP folytatott a Podravka menedzsereivel. A Podravka 2011-ben megegyezett az OTP-vel és visszafizette a hitelt. Az OTP és a Mol, mint kezes nem szenvedtek el pénzügyi veszteséget, míg a Podravka vesztesége 400 millió kunára becsülhető – jegyzi meg a lap.

A MOL cáfol

„A Podravka-ügyben a MOL végig transzparensen és jóhiszeműen járt el. A horvát sajtóban megjelent állítások meglehetősen avíttak, minden alapot nélkülöznek, sőt pont az ellenkezőjét állítják, mint ami valójában történt” – reagált a lapok írásaira Ferencz I. Szabolcs, a MOL-csoport vállalati és közkapcsolati ügyvezető igazgatója. A MOL illetékese elmondta: Bajnai Gordon mielőtt hivatalosan találkozott volna Jadranka Kosor egykori horvát miniszterelnökkel, a horvát sajtó elkezdett foglalkozni a Podravka-üggyel. Ezért a magyar miniszterelnök egy összefoglaló tájékoztatást kért a MOL-tól, hogy miért és milyen módon érintettek magyar cégek az ügyben. 

Mivel az ügy nem szerepelt a tárgyalás hivatalos napirendjén, Bajnai Gordon úgy látta jónak és helyesnek, hogy az összefoglalót megkapja Kosor miniszterelnök asszony, a jóhiszemű és transzparens tájékoztatás szellemében. Az összefoglalót a MOL készítette és a normális üzleti gyakorlatnak teljességgel megfelelően „szigorúan bizalmas” jelzéssel volt ellátva – mondta Ferenc I. Szabolcs. Bizonyos újságok izgatott spekulációi ellenére, a titkosszolgálatoknak ehhez semmilyen formában nem volt köze – tette hozzá. Elmondta azt is: a magyar Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elkészítette a Podravka-ügy teljes magyarországi dokumentációját, melyet át is adott a horvát hatóságoknak. 

A Wikileaks értesülései szerint egyébként a horvát legfőbb ügyészt lenyűgözte a dokumentáció széleskörű, mély és a teljesség igényével készült elemzése. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy az ügyet végül lezárták – hangsúlyozta. „Az elmúlt napok manipulálásai után  melyek érdekes módon a Sanader-ügy legfelsőbb bírósági tárgyalásaival esnek egybe  nem vagyok meglepődve, hogy ezt a régi, dohos-szagú történetet teljesen kicsavarva ismét elővették” – mondta a Mol illetékese.

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pinter68
2014. április 03. 11:51
Lám-lám, az MTI mennyire szívén viseli az állampolgárok naprakész tájékoztatását - amennyiben olyan ügyekről van szó, amelyekkel balodali vezetőket lehet gyanúba kevereni. A Fidesz politikusokat kellemetlenül érintő ügyekben valahogy nem tüsténkednek így a tájékoztatással. A Rogán-ügyben pl. egyetlen ellenzéki álláspontot sem hoztak le, csak a Tóni magyarázkodását. Biztosan jól össze is zavarták vele az egyszeri, közmédián élő fideszest, hogy né, mán, hát ez meg mi ellen védekezik? Hiszen nem gyanúsította meg senki. :)
drkovax
2014. április 03. 11:39
Nem lennék nagyon meglepve, ha BGYG valóban átadott volna egy iratcsomót (gondosan válogatva, preparálva). Végülis, ezzel még akár az országnak is lehetett ártani, miért hagyta volna ki ?
Ludas Mutyi
2014. április 03. 10:59
Mii ? " ott se voltam " ! http://mandiner.hu/cikk/20130930_bajnai_gordon_nem_voltam_ott GB
kamasuka
2014. április 03. 10:00
HázááruloW!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!