A Mazsihisz egyelőre bojkottálja a holokauszt-emlékévet

2014. február 09. 12:36

Nem vesz részt a holokauszt-emlékév kormányzati programjain egyelőre a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, döntött a szervezet közgyűlése vasárnap. Álláspontjuk akkor változik meg, ha a kormány változtat a holokauszt emlékezetével és feldolgozásával kapcsolatos gyakorlatán.

2014. február 09. 12:36

„Jelen körülmények között a Mazsihisz távol tartja magát a Kormány Holokauszt 2014 emlékprogramjától” – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményükben. Azt írták: a Mazsihisz akkor tud részt venni a „Holokauszt 2014” emlékprogram folyamatában és abban az esetben fogja felhasználni a civil pályázati alaptól elnyert támogatásokat, ha a magyar kormány a holokauszt emlékezetével és feldolgozásával kapcsolatos gyakorlatán jelen határozatuk figyelembevételével változtat. 

Hozzátették: szükségesnek tartják hangsúlyozni, hogy a zsidó hitközségek, mint minden évben, 2014-ben is megtartják saját mártír megemlékezéseiket, amelyekre a Mazsihisz várja zsidó és nem zsidó barátait. A Mazsihisz 76 igen és 2 nem szavazattal, 3 tartózkodás mellett elfogadott közgyűlési határozatában megállapítja, „a Magyar Holokauszt Emlékév kapcsán kialakult vitában a kormány oldaláról nem történt érdemi előrelépés, az elmúlt években negatív irányba fordult emlékezetpolitikai gyakorlat nem változott”.

Úgy vélték, a megismert tervek nem veszik figyelembe a holokauszt borzalmaitól szenvedettek érveit és érzékenységét. A közgyűlés kéri Magyarország miniszterelnökét, állítsa le a Szabadság térre tervezett német megszállási emlékmű felállítását, mert szerintük annak szimbolikája jelentős mértékben hozzájárul a nemzeti felelősség elhárításához, a szobor körül kialakult konfliktus pedig károkat okoz Magyarország nemzetközi megítélésének. A közgyűlés arra is kéri a kormányfőt, állítsa le a józsefvárosi Sorsok Háza-projektet, mert annak történelemfelfogása a mai napig ismeretlen a Mazsihisz szakemberei számára, a projekt vezetője pedig érdemben nem működik együtt a Mazsihisszel.

Rögzítették azt is: közéleti-szakmai megnyilvánulásai miatt a Mazsihisz alkalmatlannak tartja a Veritas kutatóintézet élére kinevezett Szakály Sándort a  létesítmény vezetésére, ezért kérik felmentését.

„A Mazsihisz politikai pártoktól független, határozatát országunk, Magyarország jövője melletti elkötelezettséggel fogalmazta meg” - tartalmazza a közlemény.

A közgyűlést megnyitó Heisler András Mazsihisz-elnök a zárt ajtók mögött zajlott érdemi tárgyalást megelőzően felolvasta Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke és Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi levelét.

Ronald S. Lauder a magyar kormány és a Mazsihisz képviselőivel történt nemrégiben zajlott tárgyalásaira utalva levelében arról tájékoztatott, hogy a Zsidó Világkongresszus „teljes mértékben támogatja a magyar zsidó közösség álláspontját a holokauszt-megemlékezésekkel kapcsolatos vitákban”.

Reményét fejezte ki, hogy „a vitás ügyek megoldhatók a Mazsihisz és a magyar kormány között, nemcsak azért, hogy ezek az ügyek ne jelenjenek meg a választási kampányban, hanem azért is, mert úgy gondoljuk, zsidóként nem tudjuk elfogadni, hogy a második világháború alatt történteket a pártok elhomályosítsák”.

Hangsúlyozta: „a Zsidó Világkongresszus a Mazsihisz bármely döntését támogatja a fenti ügyben” és „továbbra is szorosan együttműködünk a magyarországi zsidóság érdekében”.

Schweitzer József levelében azt írta a közgyűlésnek, hogy „elfogadhatatlan minden olyan érvelés, amely a hazai zsidóság 20. század első felében bekövetkezett tragédiájáért viselt felelősség dolgában nem fogalmaz egyértelműen. Súlyos döntés meghozatala vár a közgyűlésre”, amit úgy kell meghozni, „hogy azt a Tóra szellemében egyenes gerinccel vállalhassuk, mártírjaink emléke, hittestvéreink és a zsidó történelem előtt”.

Rámutatott: „az emlékév méltósága azt kívánja, hogy az utóbbi hónapok polémiái lezáruljanak és a továbbiakban kikerüljenek a napi politikából és közbeszédből”.

Kardos Péter főrabbi a tanácskozás előtti nyitóimájában úgy fogalmazott: „a bölcsességetekre apellálok (...), amikor többségeteket az indokolt indulat hozott el ide, s a kérdés eldöntése: velük vagy nélkülük. (...) A magyar zsidóság újkori történelmében egyedülálló helyzetbe kerültetek, mert ma nemcsak a magyar zsidóság jelenét, de a jövőjét is meghatározó óráknak cselekvő részesei vagytok”.

Összesen 425 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
snuki146
2014. március 12. 23:41
Carlos W. Porter: Holokauszt-készítve a Szovjetunióban https://www.youtube.com/watch?v=f22wRYSMPv4 Az auschwitzi gázkamrák mítosza https://www.youtube.com/watch?v=p-TEQD4R0CQ Robert Faurisson: Egy ember (2010) https://www.youtube.com/watch?v=XZpV8DhYMTo
kjkj945
2014. február 10. 13:08
Egy előre! Mazsi alijázz az izraeli legelőre!
hakos
2014. február 10. 10:10
A kormány pedig a "holokauszt emlékévet" egyelőre szintén elhalaszthatná. Egyébként sem kerek évforduló, majd 2044-ben kell megrendezni a századik évfordulón. Addigra pedig a Mazsihisz is eldöntheti, hogy mi a fontosabb számukra, hogy a saját halottaikra emlékezzenek, vagy mások számára megtiltsák, hogy halottaikra emlékezzenek..... Most az első világháború emlékévét kell megtartani, így a századik évfordulón......
Horpadt Bölény
2014. február 10. 08:47
Kérném szépen, ezt a Holokauszt Emlékév tagadást nem rendeli szankcionálni a törvény ?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!