Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Gyurcsány elfogadta a szeged-csanádi püspök meghívását

2014. január 31. 09:18

Gyurcsány Ferenc elfogadja Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök meghívását „egy vidám farsangi beszélgetésre”.

2014. január 31. 09:18

Kiss-Rigó László csütörtökön nyílt levélben tudatta, hogy beszélgetésre hívja a farsangi időszakban Gyurcsány Ferencet és Orosz Gábort, a párt szegedi ügyvezető alelnökét. Felidézte, hogy a DK helyi szervezete decemberben „vicces, mulatságos” levélben szólította meg. Jelezte, szívesen fogadja, hogy a kampányba kerüljön egy kis humor is, a püspökség advent idején azonban komolyabb tevékenységekkel volt elfoglalva. Az „ilyen jellegű mulatság” ideje számukra a farsang, ami idén március 4-éig tart – írta a püspök, aki ebben az időszakban várja Gyurcsány Ferencet és Orosz Gábort a szegedi Püspöki Székházba.

A szeged24 tavaly decemberben tudósított a DK nyílt leveléről, amelyben Csóti Zsombor, a DK országgyűlési képviselőjelöltje az egyházi vezető politikai szerepvállalását, stadionépítésben vállalt szerepét kifogásolta.

A Demokratikus Koalíció elnöke a püspöki levélre reagálva pénteki Facebook-bejegyzésében azt írta, alkalomadtán meglátogatja a püspököt.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!