Így tett állampolgársági esküt Böjte Csaba

2013. december 06. 10:55

A szeretet, a jóság, az irgalom országa épüljön fel mindannyiunk számára – kérte a ferences szerzetes ünnepi beszédében.

2013. december 06. 10:55

Ünnepélyes állampolgársági esküt tett az ötszázezredik külhoni magyar kérelmező, Böjte Csaba és édesanyja, Böjte Julianna csütörtökön a Parlamentben. 

Ma már a világ szinte minden pontján élnek magyarok. Mi azt valljuk, hogy ők is – lakóhelyüktől függetlenül – nemzetünk tagjai. Hosszú idő után 2010-ben végre sikerült levernünk azt a lakatot Magyarország kapujáról, amit a XX. század helyezett rá. Levertük a lakatot, és kitártuk az ajtót, hogy minden magát magyarnak valló ember be tudjon lépni rajta – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök az eskütétel alkalmából.

Böjte atya beszédében a következőket mondta: „A szeretet, a jóság, az irgalom országa épüljön fel mindannyiunk számára! Egy olyan ország, ahol a határokon át lehet járni, ahol az ember embertársának testvére. Hol nem üvöltenek a farkasok, s ahol béke van. Köszönöm szépen, hogy itt lehetek, hogy a korona előtt megvallhattam hitemet, nemzeti identitásomat. Isten áldja meg magukat!”

Összesen 184 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Maddox
2013. december 07. 11:32
Tati, a te állampolgárságod nem hiányzik ennek az államnak. Amióta először láttalak megszólalni, minden egyes megnyilvánulásoddal Magyarországot, a magyar nemzetet, a jogállamiságot bagatellizálod. Kurvára nincs köze ennek az aktuális kormánypárthoz, ha a nemzet csupa ilyen szarrágóból állna, mint te, Magyarország soha nem is létezett volna, nemhogy ezer éven át.
Maddox
2013. december 07. 11:13
Nem, semmiféle angol állampolgárságot nem akarok. Azt akarom, hogy a magyar állam megvédje és képviselje minden magyar ember jogait, a hozzád hasonló bomlasztó és nemzetellenes elemeket meg deportálják valami gulagba, ahol prédikálhat kedvére a magyar államiság ellen.
Reeves
2013. december 06. 23:25
ottapont: "A szelektív rasszista a legocsmányabb fajta." Telitalálat, Fahrenheit 451 talált, süllyedt:) Ott a pont, a Fahrenheit félék akik Orbánt cigányozzák, egyébként visítva ajvékolnak ha a Jobbik kiejti a cigánybűnözés szót vagy valaki szóvá teszi hogy megint ci..ny ölt meg vagy erőszakolt meg egy magyart (jellemzően 80+éves idős öregasszonyokat)
Brigadéros
2013. december 06. 21:31
Én ezeket az itt gyalázkodó szoclib szarcsimbókokat szívesen elcserélném Romániában élő magyarokra. Mindenki jól járna. Nálunk nőne az igaz magyarok száma, a románok meg kapnának egy seggnyaláshoz szokott kisebbséget.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!