Political Capital: Sok magyar hisz a háttérhatalom létezésében

2013. augusztus 13. 11:40

A Political Capital kutatásában a megkérdezettek 42 százaléka valamilyen szinten egyetért azzal, hogy egy háttérhatalom irányítja Magyarországot. Leginkább a Jobbik, legkevésbé az Együtt-PM szavazói összeesküvés-hívők. A megkérdezettek leginkább a nemzetközi pénzügyi köröket jelölik meg háttérhatalomként.

2013. augusztus 13. 11:40

A Political Capital kutatása szerint a magyar társadalomban 42 százaléknyian hisznek abban, hogy a kormány helyett valamiféle háttérhatalom irányítja az országot. Ezzel szemben 36 százaléknyian nem hisznek az összeesküvés-elméletben, míg 23 százalék nem tud választ adni a kérdésre. A Political Capital szerint a kevésbé előnyös társadalmi helyzetű csoportokban hisznek többen a háttérhatalom létezésében.

A Jobbik szavazói körében 68 százalék ért egyet azzal, hogy valójában nem a kormány irányítja Magyarországot. Őket követik az LMP (52%), az MSZP (49%) és a Fidesz (43%), majd az E14 (32%) szavazói.

A megkérdezettek a nemzetközi pénzügyi köröket (37 százalék), illetve más, felettünk uralkodni akaró országokat (23 százalék) említették a leggyakrabban. Nyolc százaléknyian vallási csoportot, öt százaléknyian titkos csoportokat, mint például a szabadkőműveseket jelöltek meg háttérhatalomként. Az országos reprezentatív adatfelvétel 2013. június 12-21. között zajlott, a kutatás során 1011 főt kérdeztek meg, akik a felnőtt lakosságot reprezentálják nem, kor, iskolai végzettség és településtípus szerint.

A Political Capital beszámol más országok hasonló kutatásairól is: Franciaországban és Szlovákiában a válaszolók többsége hisz abban, hogy háttérhatalmak irányítják az országukat.

Összesen 150 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
0bsitos
2013. augusztus 13. 21:24
"Keszulodtem hazafale" A detoxikálóból? Már két hét után kiengedtek?
duzur
2013. augusztus 13. 19:57
Persze az nem közömbös, hogy azután melyik csoport milyen erös támogatókat tud maga mellett mozgósítani.
duzur
2013. augusztus 13. 19:53
A hírek szerint úgy tünik, hogy hátsó hatalmakra semmi szükség ahhoz, hogy vallási csoportok, törzsek meg egyebek egymás életére törjenek.
duzur
2013. augusztus 13. 19:48
Az igazi az amikor az "elôtér" hatalomra is gyanakodnak az emberek és egymás torkának esnek. Sajnos ez manapság elég sok helyen tapasztalható.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!