Trafik-jogsegélyvonalat indít az LMP

2013. július 14. 13:00

Az információszabadság megcsúfolásának nevezte a vesztes trafikpályázatok visszaküldését Schiffer András, az LMP társelnöke vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki politikus bejelentette, hogy pártja az ügyben feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen közérdekű adattal való visszaélés miatt.

2013. július 14. 13:00

Schiffer András szerint a kormányzat ki akarja cselezni a közérdekű adatok megismerhetőségét, ezért „menekülőre fogta”, és a perek megindítása után ilyen gyorsan próbál megszabadulni a vesztes pályázati ajánlatoktól. A független országgyűlési képviselő szerint a kormány igyekszik eltüntetni a nyomokat, ám a közérdekű adatok megismerhetőségét a büntető törvénykönyv védi, ezért azt várják a legfőbb ügyésztől, hogy haladéktalanul indítson vizsgálatot.

Közölte, néhány érdekcsoport meggazdagodása érdekében tipornak el becsülettel dolgozó magyar kis- és középvállalkozásokat. Az LMP ezért elindít egy a honlapján hozzáférhető trafik-jogsegélyvonalat, valamint azt kéri, hogy a visszaküldött vesztes pályázatokat juttassák el postán hozzájuk.

Schiffer András emlékeztetett arra, hogy a trafikbotrány kirobbanásakor az LMP az elsők között indított keresetet a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. ellen közérdekű adatok kiadása iránt, abban a nyertes és a vesztes trafikpályázatok haladéktalan közzétételét kérték. Benyújtottak egy törvényjavaslatot is, amely szerint csak úgy lehetne érvényesen eredményt hirdetni közbeszerzési, uniós fejlesztési koncessziós vagy állami földbérleti pályázaton, ha az eredményhirdetéssel egyidejűleg valamennyi versengő ajánlat nyilvánossá válna – tette hozzá az ellenzéki politikus.

Összesen 74 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
OrangeOrder
2013. július 14. 16:43
Érdekes. Ismét - 2010 óta már sokadszorra - meg van győződve a szeplőtelen múltú és szakmailag képzett ellenzék, hogy ez lesz a Fidesz Sztálingrádja. Aztán nem lesz lófasz se, csak új Fidesz-kormány 2014-től. És lehet megint egymást aprítani négy évig, nagyon izgalmas lesz :)
Békafa őrnagy
2013. július 14. 16:24
A büdös komonistáknak mindig kell egy ellenségkép: a földesúr, a geróf és a kulák kiirtása után most a trafikosok következnek. Mindenki sorrakerül, ne fossatok.
kjkj945
2013. július 14. 16:02
És miben segít????
Next adósság
2013. július 14. 15:05
Kedves LMP nekem tegnap az egyik szál cigarettáról leszakadt a füstszűrő ezért Orbán Viktort pereljétek be Strasbourgban. Prutty!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!