NGM: A kisgyermekeseket segítheti a munkahelyvédelmi akcióterv

2013. július 30. 14:41

Az eddigi adatok alapján folyamatosan bővül a munkahelyvédelmi akcióterv támogatásával foglalkoztatott kisgyermekes szülők száma, de a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint ennél a célcsoportnál még jobban kiaknázhatók a kedvezmények.

2013. július 30. 14:41

Az NGM keddi, MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztet arra, hogy a magyarországi munkáltatók már másfél éve szociális hozzájárulási adó mentesen foglalkoztathatják a kisgyermekeseket. Az adóhivatal adatai szerint májusban közel 30 ezer kisgyermekes szülő után vették igénybe ezt a kedvezményt. Közülük 28 ezer után munkahelyvédelmi akcióterv keretében, és majdnem 2 ezer ember után még 2012-ben kiváltott és idén még le nem járt Start Bónusz kártyával.

A havi adatokból kitűnik, hogy az igénybevevők száma folyamatosan bővül. Szalai Piroska, a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztos a közlemény szerint úgy véli, van még a munkáltatóknak kiaknázatlan költségmegtakarítási lehetőségük e területen, mert a kedvezményben részesülőknél többen jöttek vissza az elmúlt 3 évben GYES-ről. A munkáltatók tavaly tudták először a GYED-ről, GYES-ről vagy GYET-ről a munkába visszatérő anyákat járulékmentesen foglalkoztatni. 2012-ben Start Bónusz kártyát igényelhettek munkába állásuk előtt ezek a szülők és akik ilyen kártyával rendelkeztek, azok után egy évig nem kellett 27 százalékos járulékot fizetni.

A tárca kifejti: 2013-ban a kedvezményrendszer átalakult, a Start Bónusz rendszer helyett a Munkahelyvédelmi Akció keretében egyszerűbb módon, a korábbinál több kedvezményhez juthatnak a munkaadók.

Az idén már nemcsak azok után az alkalmazottak után jár támogatás, akik a munkába állás előtt megszerezték a jogosultsági igazolást, a foglalkoztatók annál sem veszítik el e lehetőséget, aki a munkakezdés után folyamodik igazolásáért. 2013. januárjától a gyermekgondozási díj folyósítását követően, illetve a gyermekgondozási segély és a gyermeknevelési támogatás folyósítása alatt e munkavállalók után a foglalkoztatás első két évében a munkáltatói teher 28,5 százalék helyett nulla, a foglalkoztatás harmadik évében pedig 14 százalék – hangsúlyozza az NGM.

A szociális hozzájárulási adóból történő kedvezmény érvényesítéséhez szükséges, hogy a munkáltató rendelkezzen az anyasági ellátást folyósító szerv által kiadott igazolással, amit a munkavállaló kérésére bocsátanak ki. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a kisgyermekes munkavállalók részére GYED esetén a kormányhivatalok egészségbiztosítási szakigazgatási szervei, vagy a társadalombiztosítási kifizetőhely, GYES, GYET esetén pedig a Magyar Államkincstár igazgatóságai, vagy a családtámogatási kifizetőhely állítja ki igazolást.

Az igazolások kiadása gördülékenyen zajlik – írja az NGM, hozzátéve, hogy mivel az idei munkahelyvédelmi akcióbeli kedvezmény a munkaerő-piacra történő visszatérés után 3 éven át érvényesíthető, a Start Bónusz pedig csak egy évig járt, ezért tudnak olyan munkáltatókról is, akik a Start Bónusz kártya lejárta után a Munkahelyvédelmi Akció keretében folytatják a járulékkedvezmény igénybevételét. A támogatás az első két évben havi 28 500 forint a 100 000 forint, vagy azt meghaladó bérű alkalmazottak után, a harmadik évben pedig havi 14 500 forint.

Az EUROSTAT adatai szerint 2012-ben 190 ezer olyan anya dolgozott Magyarországon, akinek a legfiatalabb gyermeke még 6 évesnél kisebb, így látható, hogy érdemes odafigyelni erre a területre a vállalatok vezetőinek és élni a Munkahelyvédelmi Akció nyújtotta kedvezményekkel – olvasható a közleményben.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2013. július 30. 16:05
És tilos lesz a kisgyerekes anyát kirúni a 47 ezer ft-s munkahelyéről is! Visszavárják a spaklis úttakarító munkahelyére!
nyugalmazott tanár
2013. július 30. 14:55
Nesze neked álbaloldal! Megint egy rossz hír. Hogy lessz ebből rendszerváltás? Majd a trojka... Jön a következő gyurcsányi-bajnai-mesterházi bohózat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!