A Tavares-jelentést támogató magyar képviselőket faggatná a Jobbik

2013. július 08. 12:57

A párt azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés külügyi, alkotmányügyi és európai ügyekért felelős bizottságai hallgassák meg azt az öt magyar európai parlamenti képviselőt, aki igennel szavazott a Tavares-jelentésre. Gaudi-Nagy Tamás szerint Bokros Lajos cselekedete „nyugodtan mondható hazaárulásnak”.

2013. július 08. 12:57

Gaudi-Nagy Tamás szerint Göncz Kinga, Gurmai Zita, Tabajdi Csaba és Herczog Edit (MSZP), valamint az Európai Konzervatívok és Reformerek képviselőcsoportjában helyet foglaló Bokros Lajos cselekedete „nyugodtan mondható hazaárulásnak”, ezért el kell számolniuk  tettükkel a bizottságok előtt. A jobbikos politikus úgy véli: az elmúlt hetekben a Tavares-jelentés elfogadása mellett az Európa Tanács által tárgyalt jelentés is azt mutatja, hogy „a Magyarország elleni támadások a csúcsra járatódtak”. Szerinte az Európa Tanácsban 2011 januárjától „baloldali és liberális oldalról gerjesztett támadássorozat” zajlik a magyar jogalkotással szemben. 

Kiemelte ugyanakkor, hogy az EP-ben elfogadott Tavares-jelentéssel szemben az Európa Tanácsban nem kapott többséget az a jelentés, amely monitoringeljárás alá helyezte volna Magyarországot.

A Jobbik álláspontja szerint a Tavares-jelentés semmilyen jogkövetkezménnyel nem jár, „ez tulajdonképpen csak az EP véleményének tekinthető”. A Jobbik egy jelentést fog készíteni arról, hogy az Európai Unió és intézményei hogyan és milyen formában lépik túl a hatáskörüket és fenyegetik a nemzetállamokat – mondta.

Összesen 222 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
magnamater
2013. július 09. 11:28
Obuluson szegényen kitört a paranoja - olyanról fantáziál, mit egy diktátor se merne, megszüntetné a kormánypártot, és a Jobbikot.
magnamater
2013. július 09. 07:30
Obulust raktak hajdan a régi rómaiak a halott szemére,hogy átkelve a Styxen,a révészt ki tudja fizetni.Obulusunk egy ország szemén szeretne a szemfedő lenni, kiűzve egymillió Jobbik szavazót és több millió támogatót. Nácizzák a magyarokat azok, akik ki akarják őket irtani.
krisztoforo48
2013. július 08. 20:04
Az EU megásta a sírját azzal,hogy a gazdasági "együttműködésen" túl erőltetni kezdte a politikát is.Ebben a kérdésben soha nem lesz egy hullámhosszon és nem csak Magyarországgal.
puszika
2013. július 08. 19:38
Áh!Nem kell itt annyira bonyolítani a kérdést! Minden eu-s képviselőt azért küldtek Brüsszelbe,hogy a MAGYAR ÉRDEKEKET KÉPVISELJÉK! Azt at ötöt is akik az első pillanattól kezdve a MAGYAR ÉRDEKEK ELLEN dolgoztak.Még az új kormány nem is döntött fontos kérdésekben,a ballibbant csapat Brüsszelben volt.Egész karavánok indultak panaszkodni,félretájékoztatni.Ezek tények T. kommentelők! A 2/3, az mszp-t is, meg Brüszelt is kétségbe ejtete,Meg is üzenték:addig a fél évig ameddig Mo. vezeti az eu-t,türtőztetik magukat.Igy is történt! Az az öt képviselő ne feledje: MINDÍG MEGBÉLYEGZETTEK LESZNEK.Kiközösítik őket a pártjaikkal együtt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!