Aggódik a görög közmédia leállása miatt az EBESZ és a Nemzetközi Sajtószövetség

2013. június 13. 09:41

Aggodalmának adott hangot a görög közszolgálati rádió és televízió (ERT) tevékenységének felfüggesztése miatt az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) és a brüsszeli Nemzetközi Sajtószövetség (API).

2013. június 13. 09:41

A bécsi székhelyű EBESZ honlapján megjelent hivatalos közleményben a szervezet sajtószabadság-képviselője, Dunja Mijatović hangsúlyozta, hogy a közszolgálati műsorszolgáltató bezárása veszélyezteti a médiapluralizmust Görögországban. Felhívta a figyelmet arra, hogy a görög kormány által elhatározott intézkedés megfosztja az állampolgárokat a nézetek sokszínűségétől, ugyanakkor súlyos gazdasági, illetve megélhetési nehézségeket okoz az elbocsátott újságírók számára.

A közszolgálati műsorszolgáltatás nélkülözhetetlen szerepet játszik a demokráciában. Az egyetlen olyan információs forrás, amelynek az érvényes jogrend alapján kötelessége az állampolgárok objektív hírekkel, valamint pártatlan információkkal történő ellátása” – hangsúlyozta az EBESZ sajtószabadság-felelőse.

Mijatović felhívta a figyelmet arra, hogy az általa említett pártatlan információkra különösen szükség van nehéz időkben. Ebből kiindulva felszólította a görög hatóságokat, hogy haladéktalanul biztosítsák az új közszolgálati műsorszolgáltató működését, garantálva annak teljes szerkesztői, pénzügyi és politikai függetlenségét. Az EBESZ képviselője élesen bírálta a csaknem 3000 alkalmazott elbocsátását.

Az európai uniós intézményekhez akkreditált újságírók jelentős többségét összefogó Nemzetközi Sajtószövetség (API) is védhetetlennek minősítette a 2656 dolgozó elbocsátását, és felszólította az EU-t, hogy követelje a döntés azonnali visszavonását. A sajtószövetség szerint nem jelent mentséget az Európai Bizottság azon magyarázkodása, hogy nem tudtak előzetesen az athéni kormánydöntésről. Az EU elmulasztotta megvédeni a demokrácia egyik intézményét. „A szabad és plurális média megnyesését nem igazolhatják gazdaságossági megfontolások” – olvasható az API nyilatkozatában.

A Nemzetközi Sajtószövetség álláspontja szerint értékelendő és tiszteletben tartandó, ha meg akarják reformálni a közszolgáltatásokat, javítani kívánják a minőségét, ám az adás megszakítása, az ERT-antennák áramellátásának rendőri erők általi beszüntetése mindössze néhány órával a döntés bejelentése után „a sajtószabadság megdöbbentő tagadásával és a demokrácia fenyegetésével” ér fel. Az API szolidaritásáról biztosította az ERT alkalmazottait.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hátakkor
2013. június 13. 12:52
EBESZ fizesse ki a költségeit, ha aggódik!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!