PM: A Fidesz ne korlátozza a szabadságjogokat!

2013. május 09. 13:45

Az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért (PM) választási szövetség arra szólítja fel a Fideszt és a kormányt, hogy fejezze be a politikai szabadságjogok korlátozását és ne rombolja tovább az alkotmányos rendszert – mondta csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Jávor Benedek.

2013. május 09. 13:45

A PM társelnöke arra reagált, hogy Áder János köztársasági elnök visszaküldte a parlamentnek a közérdekű adatközlést újraszabályozó és az agrárkamara vezetőinek összeférhetetlenségi szabályain lazító törvényeket. A független képviselő úgy fogalmazott: megszokták, hogy a Fidesz „a nagy gazemberségeit még nagyobb gazemberségekkel próbálja leplezni”. Ezúttal viszont úgy tűnik, hogy a „trafikmutyi” információs szabadságról szóló törvény általi elleplezésével átléptek egy olyan határt, amelyik „már a saját köztársasági elnöküknél is kiverte a biztosítékot” – tette hozzá.

Először történt meg, hogy Áder János nem eljárásjogi, hanem lényegi tartalmi okokra hivatkozva küldött vissza törvényt az Országgyűlésnek –hívta fel a figyelmet. Véleménye szerint az államfő ezzel egy „kvázi vétót emelt”, miközben megüzente: „ideje megállni és ideje átgondolni”, hogy nem tartható az a logika, amelyik egyre veszélyesebb vizekre viszi a Fideszt és a kormányt. Ez a logika ellenkezik az alkotmányossággal, az európai demokratikus értékekkel és normákkal, valamint az ország polgárainak érdekével – tette hozzá.

Áder János a közérdekű adatközlést újraszabályozó és az agrárkamara vezetőinek összeférhetetlenségi szabályain lazító, közelmúltban elfogadott jogszabályokkal nem ért egyet. Álláspontja szerint az információs önrendelkezési jogról szóló törvény módosítása a közérdekű adatok megismerése tekintetében jogalkalmazási nehézséget okozhat. A másik jogszabályban pedig szerinte olyan rendezetlen kérdések maradtak, amelyek az agrárkamara működésképtelenségéhez vezethetnek.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!