Megkapják a BKV dolgozói a béremelést

2013. április 30. 21:29

Megkapják a BKV dolgozói azt a béremelést, amelyet a szakszervezetek többsége a közlekedési társasággal folytatott bértárgyalások során kialkudott, annak ellenére, hogy a BKV igazgatósága korábban minden szövetség aláírásához kötötte a juttatások biztosítását.

2013. április 30. 21:29
A Főpolgármesteri Hivatal, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV keddi közös, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a két legnagyobb szakszervezeti szövetséggel Tarlós István főpolgármester, György István ágazati főpolgármester-helyettes és Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója a múlt héten megbeszéléseket folytatott. Ezen az érdekképviseletek vezetői azt kérték, hogy a BKV annak ellenére kösse meg az idei bérmegállapodást, hogy az egyik szakszervezet azt nem írja alá.
 
A közlemény szerint a főpolgármester arról biztosította a szakszervezeteket: támogatja a béremelést és „nem fogja hagyni”, hogy egyetlen szakszervezet megakadályozza a megállapodást. Ezután a BKV igazgatósága úgy döntött, hogy a 24 aláíró szakszervezet hozzájárulásával a dolgozók megkapják az átlagosan havi 10 ezer forintos béremelést és a fejenként havi ötezer forint értékű Erzsébet-utalványt.
 
A főváros, a BKK és a BKV közleményében hangsúlyozta: az érdekképviseletek többsége megértette és elfogadta, hogy a gazdasági lehetőségek ennél többet nem engednek, csak a Közösségi Közlekedési Dolgozók Szakszervezete nem írta alá a megállapodást. A szakszervezet elnöke, Nemes Gábor korábban az MTI-nek ezt azzal indokolta, hogy a BKV létszámleépítésre készül, és szerették volna elérni, hogy a cég segítsen azoknak munkát találni, akiket elbocsátanak. A bérfejlesztést ugyanakkor nem akarták meggátolni – mondta.
 
A bérmegállapodás április 1-jétől lép hatályba, és az alapbéremelés, illetve az Erzsébet-utalványok mellett további juttatás szerepel: ha a személyi jellegű ráfordításokban megtakarítás lesz, akkor azt szétosztják a dolgozók között, ennek maximális mértéke 36 ezer forint lehet. A megállapodás december 31-ig érvényes. 

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
geraz51
2013. május 01. 10:32
Gratulálok!Eddig csak ballibbantak írtak,ellenzik a fizetésemelést.Még a szafaládé is Párizsból.Bolond világban élünk.
becike4
2013. május 01. 09:53
Az volna az igazi,ha évente lennének választások,akkor évente lenne rezsicsökkentés,béremelés,ingyen sör,ingyen pina,halleluja!
rogananti
2013. április 30. 22:10
Kormányi információ: Nincs pénze? Akkor Öntől nem lopunk. Van? Nem párttag? Kezdhet féli, mert jobban teljesítünk.
párizsi
2013. április 30. 21:41
Közelednek a választások! Kellenek ezek, de teljesen normális! Majd az új trafikosok meghálálják a visszatérítésben a FIDESZ kasszába! Hajrá Magyarország, hajrá a korrupció!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!