Szemereyné Pataki Klaudia kapta Matolcsy mandátumát

2013. március 26. 14:56

A jegybank élére kinevezett Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter országgyűlési képviselői mandátumát Szemereyné Pataki Klaudia (Fidesz), Kecskemét gazdasági ügyekért felelős alpolgármestere kapja meg.

2013. március 26. 14:56

A kecskeméti felmenőktől származó Matolcsy György – édesapja id. Matolcsy György animációsfilm-producer, a Pannónia Filmstúdió egyik alapítója, stúdióvezetője volt – a 2010-es választásokon a Fidesz és a KDNP közös Bács-Kiskun megyei területi listájáról szerzett mandátumot. Orbán Viktor miniszterelnök március 1-jén jelentette be, hogy Matolcsy Györgyöt jelöli a Magyar Nemzeti Bank élére.

Szemereyné Pataki Klaudiát – akit 2012. december 7-én nevezett ki a nemzetgazdasági miniszter a járműipari képzéssel és kutatás-fejlesztéssel kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztossá – a Fidesz megyei választmánya március 13-án javasolta az összeférhetetlenség miatt megüresedett mandátum betöltésére. Szemereyné Pataki Klaudia 2006-ben lett önkormányzati képviselő, majd 2008-ban alpolgármesternek választotta meg Kecskemét közgyűlése. Feladata a Daimler-Mercedes projekt önkormányzati koordinációja, a szakképzési tevékenység felügyelete, a nemzetközi kapcsolatok működtetése, az önkormányzati cégek felügyelete, valamint a városfejlesztés és a gazdaságfejlesztés.

Tanulmányait a Kereskedelmi, Vendéglátó-ipari és Idegenforgalmi Főiskolán, valamint a Budapesti Gazdasági Főiskolán végezte, majd a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakán közgazdász diplomát is szerzett az Exeteri Egyetemen pedig továbbképzésen vett részt. Német szakmai anyaggal bővített középfokú állami nyelvvizsgája mellett angol gazdasági szaknyelvi középfokú állami nyelvvizsgája is van. Szállodavezetőként és értékesítési igazgatóként dolgozott a vendéglátás területén, majd gazdasági igazgató lett egy költségvetési intézményben. Óraadó tanárként tanít közgazdasági, kereskedelmi és idegenforgalmi szakközépiskolákban. Önkormányzati feladatai mellett 2009. szeptember 30-tól az Alföldi Iparfejlesztési Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezető igazgatója. Házasságban él, egy kislány édesanyja.

Szemereyné Pataki Klaudia az MTI-nek elmondta: évek óta részt vesz a hatósági eljárások törvényi szabályozásának előkészítésében, valamint a munkaerő-gazdálkodáshoz kapcsolódó törvény előkészítésében. Ezt a munkát hatékonyabban tudja végezni országgyűlési képviselőként, ezért fogadta el a felkérést – tette hozzá. Szemereyné Pataki Klaudia szerdán veszi át megbízólevelét a területi választási iroda vezetőjétől Kecskeméten.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
magnamater
2013. március 26. 17:52
Talán a Matolcsy nem akarta,hogy jobb jöjjön utána?
Feketestucni
2013. március 26. 15:35
Török-Magyar VB SELEJTEZŐ 19:30! :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!