Főzőkesztyűvel lepte meg az IKSZ Szanyit

2013. március 25. 16:29

Egy pár főzőkesztyűt adtak át az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) képviselői Szanyi Tibornak hétfőn a Parlamentben.

2013. március 25. 16:29

Stágel Bence, a szervezet elnöke, kereszténydemokrata országgyűlési képviselő az MTI-nek elmondta: ezzel kívánnak segítséget nyújtani a képviselőnek, hogy legyőzze az ösztönös cselekedeteit és megelőzhető legyen, hogy a jövőben „alpári stílusban” nyilvánítson véleményt az Országgyűlésben. Hozzátette: példamutatásból elégtelen, hogy miközben több mint 3 millió dolgozó végzi a mindennapos munkáját, „a wellness-szocialisták”, köztük Mesterházy Attila munkaidőben, az alaptörvény vitájában való részvétel helyett élményfürdőben lazít, Szanyi Tibor pedig „beintéssel” kommunikál a parlamentben.

Sokolowski Márk, az ifjúsági szervezet képviselője hozzátette: „rendkívül cikinek” tartják Szanyi Tibor közelmúltbeli megnyilvánulását. Miből gondolja, hogy ő megteheti a munkahelyén azt, ami bárki másnál elfogadhatatlan? – tette fel a kérdést, megjegyezve, ha ezt egy tanár teszi az iskolában, valószínűleg elbocsátják. Miért hiszik azt a szocialisták, hogy rájuk más szabályok vonatkoznak, mint a többiekre? Miért gondolják azt, hogy olyat engedhetnek meg maguknak, amit más nem? – kérdezte. Hétfőn a szocialista Szanyi Tibor fegyelmi ügyében is határoznak a képviselők. Az Országgyűlés vita nélkül dönt Kövér László házelnök javaslatáról, amelyben a lehető legnagyobb mértékű pénzbírság kiszabását javasolta, amiért a szocialista politikus a múlt hétfői parlamenti ülésen középső ujját feltartva „bemutatott” az ülésteremben. Szanyi Tibor megbüntetéséhez a Ház egyszerű többségének igen szavazata szükséges.

Szanyi Tibor korábban sajtótájékoztatón azt mondta: cinikusnak, zavarosnak és önkényesnek tartja Kövér László házelnök javaslatát arról, hogy a maximális pénzbírságot szabják ki rá. Szerinte Kövér László döntése – amelyet éppen a rasszizmus elleni világnapon hozott meg – azt üzeni, hogy „a zsidózást, a cigányozást, a kommunistázást érthetőnek és járható műfajnak tartja”, az erre adott reakció, a rasszizmus elleni fellépés viszont „büntetést érdemel az értelmezésében”. Ezzel szemben – nyilvánította ki Szanyi Tibor – a rasszizmussal szemben a bűncselekményeket kivéve minden eszköz megengedhető.

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
küllő
2013. március 26. 17:42
Kövér nem akarta meghallani a testvérpárt a Jobbik zsidózását, cigányozását, sőt az az ellen tiltakozó Szanyit bünteti, és vele világos üzenetet küld minden antifasisztának, demokratának. No persze mindez érthető egy olyan embernél aki a nyilas Nyírő József hamvainak állami pompával történő hazahozatalában illetve a romániai végleges eltemetési kísérletben főszerepet játszott. Kövérnek mostani szereplése (is) sokat mond a Fidesz valódi arcáról mármint, hogy egy hajszál választja el a fiúkat a szélsőjobbtól.
G. Pantyelejevics
2013. március 25. 19:18
A Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség "rendkívül cikinek tartja" ... hmmm! belegondoltam, mennyre lehet "ciki" az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség tagjának lenni. Azt hiszem überelhetetlen. :)
Monkey4you
2013. március 25. 19:13
Én azért elötte még megszavaztatnám a parlamentben, hogy a bírság felsö határa 1 millió legyen!!!
kukagyerek
2013. március 25. 18:39
Cirkuszt és kenyeret a proli-birkáknak!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!