Schiffer eltörölné az egykulcsos adórendszert

2013. február 01. 15:24

Szakítani kell az egykulcsos adórendszerrel, és el kell felejteni a gazdagoknak, tőkejövedelmeknek biztosított kedvezményeket – hangoztatta Schiffer András frakcióvezető az LMP országjáró körútjának veszprémi állomásán pénteken.

2013. február 01. 15:24

Schiffer szavai szerint a következő hónapoktól szeretnének azzal foglalkozni, hogy elmondják a választóknak, mire számíthatnak 2014 után, ha a pártot tisztelik meg bizalmukkal, elmondani azt, hogy Orbán Viktor távozása után hogyan lesz több munkahely és kevesebb korrupció. Az LMP úgy látja, hogy a válságálló munkahelyek érdekében zöld fordulatra van szükség az elmúlt 25 év gazdaságpolitikájához képest, utóbbi ugyanis az oka annak, hogy Magyarországon legalább másfél millió ember munka nélkül van – jelentette ki a frakcióvezető. Hozzátette: az LMP a külföldi tőke vonzóképessége helyett a belföldire tenné át a hangsúlyt; megfelelő forrásokkal beindítaná a helyi gazdaságokat, ösztönözné a helyi szövetkezést, a helyi piacokat. Ehhez szakítani kell az egykulcsos adórendszerrel, s el kell felejteni a gazdagoknak, tőkejövedelmeknek biztosított kedvezményeket – szögezte le.

Az LMP olyan gazdasági fordulatot akar 2014-től, amely gondol a következő generációkra, és olyan ágazatokban teremtene munkahelyeket, ahol a képzetlen tartósan munka nélkül maradtak juthatnak megélhetéshez, ugyanakkor fenntartható gazdaságot eredményez, ami megőrzi az erőforrásokat – összegezte Schiffer András. Szél Bernadett országgyűlési képviselő közölte: tavasszal kerül nyilvánosságra az LMP zöldmunkahely-teremtési koncepciója, mely a megújuló energiaforrások munkahelyteremtő képességét, az energetikai beruházásokban rejlő, a helyi gazdaságokban, valamint a regionális tömegközlekedésben rejlő lehetőségeket vizsgálja. Az LMP országjáró körútja a hét elején Jász-Nagykun-Szolnok megyében kezdődött, majd Veszprém, Tolna és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében folytatódik. A párt munkahely–teremtési programjában visszaköszönnek az országjárás tapasztalatai, és azt a szakszervezetekkel is egyeztetik majd – mondta Schiffer András.

Gerstmár Ferenc LMP-s önkormányzati képviselő közölte: Veszprémben eredménytelenül kezdeményezték a helyi piacok létrehozását. Szerinte a közösségi szolgáltatások területén bővíteni lehetne a munkahelyeket, a helyi pénznek nagyobb marketingre lenne szüksége, a Balatoni Korona kibocsátóhelye kevés, és akkor lenne nagyobb sikere, ha a béren kívüli juttatásokat abban lehetne adni.
 

Összesen 139 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Senye Péter
2013. február 02. 15:09
Ez az egykulcsos adózás örökzöld téma maradt. Persze lehet mérlegelni hasznosságát pro és kontra. De az a gyanúm, hogy akiknek szuper jövedelmét tényleg érdemes lenne megkopasztani, nagyon jól tudják, hogyan menekítsék ki a többletet.
trabantkombi
2013. február 02. 11:27
Az egykulcsos nem a több munkát támogatja, hanem azt, hogy több legyen a lóvéja bizonyos rétegnek. De talán nem ez a legnagyobb hibája, hanem az, hogy ezt a szegények kárára teszi! Azt azért senki nem gondolja igazságosnak, hogy az ugyanannyit doglgozó 90 ezres bruttóval 10 ezerrel kevesebbet kap, míg az ugyanannyit dolgozó 1 milliós bruttóval 160 ezerrel többet. Egyik sem dolgozik többet vagy kevesebbet, csak az adó vátozott!!! A milliós fizetésest arra ösztönzi, hogy nem kell többet dolgoznia, hiszen így is többet kap, a 90 ezres fizetésest pedig arra, hogy minek dolgozzon többet, hiszen csökken a fizetése!!! Egyértelműen a gazdagokat támogatja a szegények kárára, ami a fideszmp társadalompolitikájából fakad, és ezt a kedves vezető minden nyilatkozata alátámasztja, de ha az nem elég, akkor lézer jani elhíresült mondása mindent elmond az ügynökkormány erkölcséről és társadalmi érzékenységéről! Mellesleg arról hadovál a felcsúti sztálin, hogy a válság terheiből mindenkinek ki kell venni a részét, vajon a gazdagoknak miért nem?????? Mintha a szégenyek miatt lenne a válság. Hazug hazaáruló rezsim!!!!!! 2014!!!!!!!!!!!!!
Berecskereki
2013. február 02. 10:15
Szerintem Schiffer András és az LMP nagy tévedésben van. Ugyancsak tévedésben vannak akik a többkulcsos adó jelentőségét szajkózzák. Természetesen, amikor ezt a témát vizsgáljuk, elemezzük figyelembe kell venni a teljes adórendszer és szociális ellátás vertikumát is. A magyarországi e tekintetében nagymértékben eltér a fejlett országokétól, így minden hasonlat sántít, mely hozzájuk mérve következtet. A jelenlegi magyarországi adórendszer a fogyasztást adóztatja nagyobb mértékben, majd a munkajövedelmeket és legvégül a tőkejövedelmeket. A szociálpolitikai, szolidaritási kérdések megoldása bár tisztult, de még mindig kevert, sok az átfedés. Visszatérve a munkajövedelmek adóztatására, ezen belül a lineáris és progresszív adóztatásra, először is azt kell megnézni, hogy melyik milyen ösztönzőt tartalmaz. A bérezés rendszere akkor hatékony, ha a minőségi és mennyiségi munkára ösztönöz. Ez azt jelenti, hogy fajlagosan – pl. egy órára vetítve - növekszik a nettó munkabér. A progresszív adózás ezzel ellentétes hatást fejt ki, minél többet dolgozik valaki és minél értékesebb munkát végez, annál magasabb a bére, azonban a progresszív adózás következtében a fajlagosan csökken. A lineáris adózás esetében a fajlagos bér a munka minőségével egyenes arányban növekszik, ennek folytán a képzésre, a képesség fejlesztésére ösztönöz. A szolidaritás szerintem nem jogi kategória, hanem erkölcsi. Ezt belekeverni az adózásba ellentmond a demokratikus felfogásnak. A szolidaritás gyakorlati megvalósulására szolgál a szociálpolitika. Ebbe sorolható a családi pótlék, a szociális segélyek és különböző támogatások, melyeket nem lenne szabad a jövedelem elvonásba külön tételként megjelenteni. Szerintem az állam közös költségeinek fedezetéhez mindenkinek hozzá kell járulnia a megszervezett jövedelme arányában. A magyarországi alacsony bérek problematikáját pedig nem a jövedelemadózásban kellene kompenzálni. Azt kell megkeresni, hogy miért ilyen alacsonyak és ezen hogyan, milyen eszközökkel lehet változtatni. Érdemes lenne megvizsgálni a munkabérre rakodó járulékok nagyságát, ezek csökkentésének lehetőségét, oly formában, hogy a bérek növekedjenek. A számvitel területen érdemes lenne megvizsgálni az amortizációs kulcsokat és esetleg csökkenteni. Az esetleges maradványértéket pedig az adózott eredmény terhére lehetne leírni. Szerintem, amennyiben az általam írtak nem kerülnek mérlegre, akkor a többkulcsos adó közelebb áll - ahogy már ironikusan korábban megjegyeztem - a többkulacsos adóhoz, az indoklása pedig a PR tevékenységhez.
ballada
2013. február 02. 00:37
Az elvtárs nem csak az egy kulcsos adót venné el hanem a béreket nyugdijakat is.Áldásos 8 évüket az mszpvel együtt tudjuk milyen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!