Jogvédelmi szolgálatot indított az RMDSZ

2013. február 04. 13:43

A Mikó Imre nevét viselő jogvédelmi szolgálat kíván eligazítást és védelmet biztosítani, amelyeket nemzetiségi alapon ért hátrányos megkülönböztetés.

2013. február 04. 13:43

Mikó Imre jogvédelmi szolgálat beindítását jelentette be hétfőn Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke. Az RMDSZ közleménye szerint a szolgálat által az RMDSZ olyan romániai magyar természetes és jogi személyeknek, valamint intézményeknek kíván eligazítást és védelmet biztosítani, amelyeket nemzetiségi alapon ért hátrányos megkülönböztetés. Az RMDSZ döntése értelmében a szolgálat Mikó Imre jogász, író, műfordító, politikus, erdélyi polihisztor nevét viseli. 

A közlemény idézi Kelemen Hunort, aki szerint az elmúlt több mint két évtizedben az RMDSZ számos kisebbségi vonatkozású jogot tudott kiharcolni, törvénybe foglalni. Ezek alkalmazása során azonban gyakorta fennakadások mutatkoznak. Az elnök elmondta, a Mikó Imre kisebbségi jogvédelmi szolgálat célja a visszaélésekkel kapcsolatos információk összegyűjtése, az érintettek számára eligazítás és – a lehetőségek függvényében – jogorvoslat biztosítása. 

Kelemen Hunor kiemelte, az elmúlt időszakban a nemzeti szimbólumok használatának korlátozásáról, az anyanyelvű oktatáshoz való hozzáférés megakadályozásáról, a kétnyelvű táblák lefestéséről, vagy akár az állami intézményekben a kétnyelvűség mellőzéséről kaptak jelzéseket. A közlemény szerint az ehhez hasonló visszaélésekkel az RMDSZ megyei és területi irodáihoz lehet fordulni. A kezdeményezés számos megyében ingyenes fogadóórákkal is kiegészül, ahol jogászok, ügyvédek, önkormányzati képviselők, politikusok várják az érdeklődőket.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nagytestver
2013. február 04. 17:06
Vicces emberek ezek, ugyanis sajat maguktol akarnak megvedeni, mivel minden roman elnyomo szervvel es parttal egyuttmukodnek es egyuttmukodnek. Arra jo, hogy seggnyalo jogaszaiknak fizetest osztogassanak, akiknek mar kezd felkopni az alluk, mivel a koznyomor miatt nincs penz pereskedesre. Erdelyben egyebkent senkit nem uldoznek a nyelve es kulturaja miatt, az unios torvenyek erre semmi lehetoseget nem adnak. Politikai ellenfeleiket uldozik, ugyhogy az rmdsz ellen kellene mar megvedjen minket egy kis jogaszkozosseg.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!