Hoffmann: Előteremtjük a szükséges forrásokat

2013. február 04. 07:55

Hoffmann Rózsa az ATV Szabad Szemmel című műsorában vasárnap este hangsúlyozta: a kormány a felsőoktatás összeomlását nem hogy nem engedi meg, hanem célja a felsőoktatás minőségének alapos javítása.

2013. február 04. 07:55

Az államtitkár azt mondta, még nem omlott össze egyetlen egyetem sem, és azt ugyan nem tudja, hogy „melyik zsákból húzzák elő”, de elő fogják teremteni a szükséges forrásokat. Ez a kormány idáig még minden ígéretét teljesítette – rögzítette.

A tervezett elvonásokra vonatkozó kérdésre válaszolva rámutatott: a finanszírozás nehéz kérdés, valóban kevesebb a költségvetési támogatása a szektornak, mint volt, viszont a terület nem csak ebből él, hanem a saját bevételeiből is. A kettőt együtt szemlélve nem annyira tragikus a helyzet – vélekedett.

Kitért arra is: a Széll Kálmán-terv megjelenése óta az egyetemek pontosan tudják, hogy a költségvetési támogatások és az állami keretszámok csökkenésével kell számolniuk. Ezt a helyzetet csak úgy tudják kezelni, ha elvégzik azokat a strukturális átalakításokat, amelyek nem kerülhetők el. Több egyetem költségvetési felügyelőjének jelentésére hivatkozva az államtitkár szerint ugyanakkor az látszik, hogy ezt egyelőre nem végezték el.

Hoffmann Rózsa a Hallgatói Hálózat képviselőjének felvetésére azt mondta: nem volt megnyerő az a kijelentés, hogy „ha szóba állna velük”. Ezt vissza kell hogy utasítsa – folytatta –, hangsúlyozva: akárhányszor megszólították, szóba állt velük, több fórumon válaszolt kérdéseikre. Kiemelte: ő nem utasította vissza a velük való párbeszédet, és ha megkeresik, szívesen elbeszélget velük.

Az oktatási államtitkár a műsorban nem osztotta azt a felvetést, hogy népszerűtlenek lennének az oktatásban végrehajtott intézkedések, annak kedvező fogadtatásáról több csoporttól egyértelmű visszajelzésük van. Jól végiggondolt folyamatról van szó, működik a rendszer, mégpedig meglehetősen zavartalanul – erősítette meg korábbi álláspontját.

Kérdésre cáfolta, hogy azt mondta volta a héten Szegeden, hogy „hájasak, lúdtalpasok és ostobák lennének a diákok”. Mint kiemelte: ez hazugság, ilyet nem állított. Be is kérte a szöveget, abban arról volt szó, azért van szükség mindennapos testnevelésre, hogy ne hízzanak el a gyerekek. Az oktatási reformnak ez csak az egyik eleme, amely a gyerekek érdekét szolgálja – mondta. Az pedig, hogy a gyerekek „hülyék lennének”, soha el nem hagyta a száját – jelentette ki, hozzátéve: az viszonyt tény, hogy a tudásukban nagyon sok hiányosság van.

Újabb kérdésre válaszul hangsúlyozta: nem vett el semmit a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KIK) a sajtóban szereplő nyíregyházi iskolától, azokat az eszközöket vette át ideiglenesen, amelyek amúgy is kellenek a központ működéséhez. Azt kérte ezzel összefüggésben a nyíregyházi iskola használóitól, írják meg levélben, mi történt, és akkor ki fogja vizsgálni ezt az ügyet. Addig hisz a KIK elnökének, és az érintett tankerületi igazgatónak – mondta. Megjegyezte: az iskolák tulajdona ott maradt, ahol volt, és az továbbra is a helyi közösségeké.

Összesen 74 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Viktus
2013. február 04. 15:58
42 milliárdot vonnak el az egyetemektől A legnagyobb vesztes az ELTE, amelynek több mint 5 milliárd forinttal kevesebb jut az idén. http://www.origo.hu/itthon/20130204-42-milliard-forintot-von-el-az-egyetemektol-a-kormany.html Jól halad Rózsika elvtársnő ...
tarackos
2013. február 04. 12:35
"Hoffmann: Előteremtjük a szükséges forrásokat" Na kit fogtok most kirabolni vörös Rózsa?
trespass
2013. február 04. 12:20
" Ez a kormány idáig még minden ígéretét teljesítette – rögzítette." Aki ilyet kimond, annak azt sem hiszem el amit kérdez. Ha a múltról ekkorát hazudik, minek olvassam el amit a jövőről ígérget. Hiteltelen senki.
Soma
2013. február 04. 11:12
Az ATV-be csak úgy szabad menni, ha pontosan tudjuk, mit, honnan húzunk elő.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!