Bezárná a főváros a Mexikói úti mozgássérült-iskolát

2013. január 08. 10:05

Levélben szólította fel a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) Tarlós Istvánt és Balog Zoltánt, hogy tegyenek meg mindent a Mexikói úti mozgássérült-iskola bezárása ellen. A fővárosi önkormányzat ennek ellenére bezárná az intézményt.

2013. január 08. 10:05

Nem indul új szakközépiskolai évfolyam a 2013-2014-es tanévtől a Mexikói úti mozgásjavító iskolában – adta hírül az Index tegnap délután. A portál értesülései szerint a meglévő három évfolyam pedig kifutó rendszerrel szűnne meg.

A MEOSZ levélben arra kérte a főpolgármestert és az emberi erőforrás minisztert, tegyék lehetővé, hogy az egyik legkorszerűbb, nemzetközileg is elismert intézmény továbbra is rendelkezésére álljon a mozgáskorlátozott diákoknak. A szervezet elnöke úgy vélekedett, a fővárost nem érdeklik az eddig elért eredmények, sem az intézmény különleges helyzete, miközben a 2013-as évfolyam elindításához csak egy tantermet kellene kialakítani.

A fővárosi önkormányzat válaszában két másik iskolát ajánlott a mozgássérültek számára: a MEOSZ szerint viszont sem a Petrik Lajos, sem a Neumann János Szakközépiskola nem tudja azt a szolgáltatást nyújtani, melyet a Mexikói úti intézmény képes megadni.

Az önkormányzat viszont kifejtette, hogy mivel az épület felújítása kimaradt a 2007 és 2010 között zajló, 3,5 milliárdos rekonstrukciós beruházásból, ezért 2012 millió forintot kellene költeni rá, amit viszont a működtető önkormányzat nem tud finanszírozni.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Soma
2013. január 08. 12:29
Két Gurmai ölelés közben jött az ihlet. A szadesz nem változik.
Jaseroque
2013. január 08. 12:27
Nagyon helyes, ne sántikáljanak itt, mikor fülkeforradalom van!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!