Már ma szavaznak a keretszámok eltörléséről

2012. december 17. 15:41

Az országgyűlésnek benyújtott javaslat szerint alapképzés esetén nem lesznek keretszámok, viszont a miniszter határozza meg, hogy mely szakokon vehető igénybe (rész)ösztöndíj, és hogy ehhez milyen minimális felvételi pontszám szükséges. Mesterképzés esetén részben megmaradna a létszámszabályozás.

2012. december 17. 15:41

Az alapképzésben eltörölnék a keretszámokat, a mesterképzésben viszont részben megmaradna a létszámszabályozás – derül ki az Országgyűlés költségvetési bizottságának benyújtott módosító javaslatából. Az indítványról – amelyet a jövő évi költségvetést megalapozó törvényjavaslathoz nyújtottak be – még hétfőn döntenek a képviselők. A javaslat a felsőoktatási törvény átalakítását célozza, ennek alapján a kormány hatásköre az államilag támogatott és az állami (rész)ösztöndíjas képzésre felvehető hallgatói létszám – vagyis a keretszámok – meghatározására a jövőben megszűnik.

A felsőoktatás kormányszintű szabályozásának feladata továbbra is az oktatásért felelős kormánytag felelőssége marad, ugyanakkor ez a felelősség nem a hallgatói létszámok intézményi elosztásában nyilvánul meg, hanem a rendelkezésre álló támogatási formák, illetve az előírt minimális felvételi követelmények meghatározására vonatkozik. A javaslat indoklása kitér arra, hogy korábban a 480 pontos skálán 200 pontban meghatározott minimális felvételi ponthatár azt a küszöbszintet jelölte, amely alatt a képzés folytatásához szükséges teljesítmény, képesség hiánya vélelmezhető. Ettől az évtől kezdődően az 500 pontos rendszerben 240 ez a határ, a felvételi eljárás szabályozása azonban ebben a részében statikus, nem képes az egyes képzések időben változó igényeire reagálni – fejtették ki.

A javasolt szabályozás megteremti annak a lehetőségét, hogy a miniszter évente és szakonként is egyensúlyt teremtsen a jelentkezői igények, az állam és a piac megfogalmazott elvárásai és a költségvetés lehetőségei, valamint a felsőoktatástól elvárt magas minőségi feltételek teljesítése között. Eszerint a miniszter évente határozattal állapítja meg azt, hogy mely szakokon vehető igénybe magyar állami (rész)ösztöndíj. A felvételhez szükséges minimális pontszámot kormányrendelet, a szak állami (rész)ösztöndíjjal támogatott képzésére történő felvételhez teljesítendő minimális felvételi pontszámot miniszteri határozat állapítja meg. Ugyanakkor rögzítik, hogy a felvehető létszám mint szabályozási eszköz kivezetése nem lehet teljes. Ezért a mesterképzésben részben megmarad a létszámszabályozás, de az egyedi kormánydöntést ebben az esetben sem javasolják megtartani.

A módosítás folytán az állami felsőoktatási intézményekben, felsőoktatási szakképzésben, alapképzésben, egységes és osztatlan képzésben a jelentkezések száma, illetve a tényleges intézményi kapacitás erejéig nyílik lehetőség magyar állami (rész)ösztöndíjas képzésre jelentkezni, tanulmányokat folytatni. Nemzetközi szerződés, illetve a kormánnyal kötött megállapodás alapján az egyházi és a magán felsőoktatási intézményekben is megmarad az állami (rész)ösztöndíjjal támogatott tanulmányok lehetősége.

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
naftalinernő
2012. december 17. 20:20
Délután belenéztem a tüntetés közvetítésébe. Háááát... Az egyik fiatal jobban makogott, mint a másik, szerintem gőzük se volt, hogy miért is mentek ki az utcára, sokaknak valószínűleg jó buli az egész, már csak azért is, mert addig se kell tanulni, és szíthatják a feszültséget. Egy jól tájékozott fiatalember elkezdte szapulni a kormányt, és felsorolta, hogy mennyi az épolási díj meg a közmunkabér. 1. Ennek mi köze a felsőoktatáshoz? 2. Mi ez a nagy tájékozottság? Tán csak nem "súgott" nekik valaki? Miért kellett a demokrácia állítólagos eltörléséről ajvékolni? Nekem van egy olyan érzésem, hogy kézi vezérlésre vannak állítva ezek a szerencsétlen diákok, és a hatalomvágyó szoci-ballib erők játékszereivé váltak. Az oké, hogy ők ingyenes felsőoktatást akarnak, de vizsgáljuk meg a dolog másik oldalát is: a diákok mit hajlandóak cserébe adni? Vagy netán csak egyoldalúan kapni akarnak, hogy azok is tovább lébecolhassanak, akik eddig is azt csinálták? Tisztelet a kivételnek.
Türelem
2012. december 17. 19:55
Az oktatás máshol is indulatokat generál, s a diákság máshol is része a belpolitikai harcoknak. Persze a módszerek azért lehetnek finomabbak. Azt hiszem, hogy tanulságos úgy a kormány, mint a diákok részére Monti olasz kormányfő mai üzenet a fiatalsághoz. Ugye ismert, hogy Itáliában évi rendszerességgel vonulnak az utcára a diákok, s hát ott sokan átlépik a tíz évet, amit elvileg a tanulmányokkal töltenek el. Csak röviden kiemelve néhány gondolatot, amit ajánlok úgy a kormány, mint tüntető diákjaink figyelmébe: Monti: - az az ország, amely nem hallgat, figyel a jövő generációra, az öreg, fáradt, s nem sikerül legyőznie a kihívásokat: - a fiatalok a nemzeti megújulás főszezeplői: - szervezni kell a reményt, önszönözni a kreavtivitást: - együtt kell tervezni, merni, változtatni: - aki jön -ugye kormányváltás lesz -,annak feladata lesz, hogy még hatékonyabbá tegye az iskolandszert úgy, hogy segítse a munkaerő oiac elérését: - az ország sokat vár önöktől, s önök az országtól: -kötelezették el magatokat a jövő érdekében: - a mi országunk, néha szereti magát kevesebbnek érezni annál,mint amit ér, s ez jó, mert vannak olyan országok ahol kísért az arrogancia, mi nem vagyunk arrogánsak, ezért is értékelnek bennünket: - van egy nagy adag tehetségünk, adottságunk, s ha ezt az egyetértés szellemében munkába állítjuk a jövő szebb lesz: - felkészült emberekre van szükség: Azaz a kormánynak is van jó néhány kötelessége a közös munka érdekében, de a diákok számára is kemény kötelmeket határoz meg. Azaz a kölcsönösségről szól a történet, s nem az egyoldalúságról ,miként történik ez ma a diákok részéről. No nem is részükről, hanem a mögöttük álló "baloldali" és "liberális" szervezők részéről. Lehet kérni, de az ország is kér cserében valamit, nem is keveset. Ezt kellene itthon is elfogani mindenkinek, az eszement politikai hecckampány helyett. - -
naftalinernő
2012. december 17. 19:35
A legjobb megoldás az lenne, ha kip*csáznák az egyetemekről azokat, akik nem oda valók, akik ketteskével akarnak végigbukdácsolni a 8-10 éven, míg végül esetleg hajlandók is elvégezni valamilyen trágya szakot. Most nem azokról van szó, akik elhivatottak, és akarnak is tanulni, tőlük nem sajnálok semmit. A felsőoktatás lényege az lenne, hogy jó értelemben vett elitet képezzünk: olyan szakembereket, akik tudják, mihez akarnak kezdeni a jövőjükkel, akikben van elhivatottság és szakmaszeretet. Milyen szakember lesz abból, aki pl. nem jár órára, a netről letölti a szakdolgozatát, az egyetemet csak arra tartja jónak, hogy bulizzon, és megelégszik azzal, hogy éppen csak átmegy ketteskével a vizsgákon? Ha ehhez így áll hozzá, hogyan fog hozzáállni a szakmájához, a munkájához? Már ha egyáltalán el tud végezni valamilyen szakot. A szülők beküldik a kölyköt egyetemre, mondván "nehogy már csak a szomszéd Pistikének legyen diplomája, neked meg nem", aztán tök mindegy, hogy tényleg oda való-e a gyerek. Tisztelet a kivételnek, mert néhány szülő azért látja, hogy ha nem bír a gyereke, akkor nem küldi egyetemre, inkább tanuljon pl. szakmát. Amúgy meg az egész felsőoktatás üzleti alapon működik, sokaknak az az érdeke, hogy minél több hallgató legyen, mert akkor az iskola is több pénzt kap. A színvonal lényegtelen, legalábbis a legtöbb helyen, ezért kellene a p*csányi főiskolácskákat megszüntetni, ahol a béka s*gge alatt van a színvonal, mert boldog-boldogtalant felvesznek. Amit Viktorék mostanában csináltak, az elég nagy fejetlenség volt, elkapkodták, rosszul tájékoztatták az embereket is, de valamiféle változtatásra szükség van. Igenis szűrjék ki azokat, akik nem valók egyetemre, és ha arra van szükség, akkor egy-egy évfolyam ne induljon 150-200 emberrel, mert értelmetlen. Igaz, a tehetségtelenebbek előbb-utóbb úgyis lemorzsolódnak, de addig is élősködnek az állam pénzén. És gondolom, senki nem szeretné, hogy az adóforintjaiból olyanokat támogassanak, akik 10 évig járnak egyetemre, mert egy büfészakot is képtelenek elvégezni. Aki egyetemre való, annak igenis járjon támogatás, de aki nem méltó erre, azt kegyetlenül el kell onnan távolítani, a jövőben pedig nem szabad felvenni. Már középiskolában ki lehet szűrni, hogy ki az, aki kellő színvonalon van ahhoz, hogy helye legyen a felsőoktatásban, őket kell felkarolni, a többi meg kezdjen magával, amit akar.
cromwell
2012. december 17. 19:04
Jelentkezzen az, aki tudja akkor, hogy kevesebb mint 2 hónappal a felvételi határidő előtt, hogy mely szakra hány nappali, államilag finanszírozott hely van az alapképzésben, és a mesterképzésben. Mert olyan gyorsaan változik a koncepció, hogy nem tudom követni. Lehet én vagyok hülye, de ez alapján a cikk alapján nekem nem világos.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!