Tagad Szita Bence egyik feltételezett gyilkosa

2012. november 06. 10:22

A rendőrség kedd délelőtt ismét kihallgatja a múlt hétfőn eltűnt, szombaton holtan megtalált 11 éves felsőmocsoládi Szita Bence meggyilkolásával vádolt nőt, nevelőapjának volt élettársát. A 47 éves P. Erika kirendelt ügyvédje szerint védence eddig következetesen tagadta a bűncselekmény elkövetését.

2012. november 06. 10:22
Berlik Zoltán ügyvéd a kilenc órakor megkezdett rendőrségi kihallgatás előtt azt mondta: P. Erika eddig nem tett vallomást. Annyit mondott, hogy nagyon szerette a kisfiút, soha nem tudott volna ártani neki, és nagyon sajnálja, ami vele történt. Hozzátette: védence nincs jó állapotban, le van sújtva, és nem érti az ellene felhozott vádakat. 
 
Az ügyvéd tájékoztatása szerint a vasárnap előzetes letartóztatásba helyezett, a kaposvári büntetés-végrehajtási intézetben fogva tartott P. Erikát átszállították a rendőrség fogdájába, ahol egyedül van elzárva. Az MTI értesülése szerint a rendőrség kedden helyszíni kihallgatást is tervez. Ezzel kapcsolatosan az ügyvéd azt mondta: tudomása szerint is ez lesz a nyomozás menete, de ez még változhat, lehet, hogy a rendőrség másként dönt. 
 
A kisfiú meggyilkolásával P. Erikát és két kaposvári hajléktalant, az 57 éves B. Józsefet és a 41 éves K. Józsefet gyanúsítják. A Kaposvári Törvényszék vasárnap a két férfit is előzetes letartóztatásba helyezte. Sajtóértesülések szerint a kisfiút azért ölték meg, mert a nő őt okolta a nevelőapával való kapcsolatának megromlásával, ezért 200 ezer forintért felbérelte a két férfit.

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Next belle-mere
2012. november 06. 18:12
Keddi kihallgatásán beismerte a 11 éves Szita Bence meggyilkolását a kisfiú nevelőapjának élettársa. A nő ügyvédje azt mondta, védence elmesélte, hogy mi történt a kezdetektől, egészen a bűncselekmény végéig. Teljes, feltáró jellegű, beismerő vallomást tett P. Erika, a kaposvári gyerekgyilkosság egyik gyanúsítottja - írja a Hír24. A rendőrség kedd délelőtt ismét kihallgatta a múlt hétfőn eltűnt, és szombaton holtan megtalált 11 éves felsőmocsoládi Szita Bence meggyilkolásával vádolt nőt, a fiú nevelőapjának volt élettársát. A 47 éves P. Erika kirendelt ügyvédje a kilenc órakor megkezdett rendőrségi kihallgatás után a Hír24-nek azt mondta, hogy P. Erika több oldalas, teljes, feltáró jellegű beismerő vallomást tett. "Elmesélte, hogy mi történt a kezdetektől, egészen a bűncselekmény végéig" - fogalmazott a Hír24-nek Berlik Zoltán. Hozzátette, hogy folytatólagos gyanúsítotti kihallgatás még várható az ügyben, és védencét hamarosan igazságügyi elmeszakértő vizsgálja meg. Úgy tudni, a rendőrség helyszíni kihallgatást is tervez.
Senki Alfonz
2012. november 06. 17:35
Nem tudtam, hogy a NAV-alkalmazottak ennyire agresszívek!! Mert a vérengző barátnő ott dolgozik az ügyfélszolgálaton! Vagy ez csak nekem tűnt fel?
Agnieszka
2012. november 06. 14:26
Itt még korántsincs kibontva az igazság minden részlete. Mindenesetre, ha minden kiderül és amit hárman tudnak az ritkán marad hosszú távon titok, jó lenne, ha nagyon gyors tényleges életfogytiglan ítélet következne. Nincs magyarázat egy 11 éves gyermek brutális meggyilkolására. Azt már tudjuk, h. Magyarországon késő éjjel nem tanácsos fiatal nőnek egyedül közlekedni kihalt utcán, bár nem is volt ajánlatos soha. De mit kellett volna a mernyei kisfiú esetében a családnak, a gyámügynek, a körzeti orvosnak máshogy csinálni? Nem derült égből, órák alatt, teljesen előjel nélkül szokott egy ilyen rémes bűncselekmény megvalósulni. Elrettentő ítéletre és a gyámügy szerepének újragondolására és utána gyors átszervezésre van szükség, megnövelt hatáskört kéne adni a hívatalnak, mert valamit mégiscsak tenni kéne, pl. folyamatosan ellnőrizni, iskolában, családban! Pszichologus hiány éppenséggel nincs, a jogászt meg meg kell fizetni. Lenne tennivaló nemcsak nevelt gyermekek esetében.
Kárpát
2012. november 06. 12:03
Még tegnap is a magyar bűnözés kifejezést használták sokan. Tessék megnézni az egyik gyilkos pondró fényképét! http://kuruc.info/r/34/103619/ Halálbüntetést visszaállítani,judeokráciát felszámolni!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!