A közoktatás kerül terítékre a parlamentben

2012. november 13. 07:45

A köznevelés helyzetéről tart politikai vitát kedden az Országgyűlés Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője kezdeményezésére.

2012. november 13. 07:45

A Ház ülése reggel 9 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, ezt követi a szocialisták által kezdeményezett politikai vita, amelyet a Jobbik és az LMP támogatásával tűztek napirendre. Mesterházy Attila indítványában a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) álláspontjára emlékeztetett, amely szerint a köznevelés rendszerének átalakítása nincs megfelelően előkészítve, valamint arra, hogy az érdekképviselet az ország érdekeivel ellentétesnek tartja az iskolák szakmai önállóságának radikális csorbítását, a gazdálkodási jogosítványok elvonását, a szakképzés átalakítását, a tankötelezettség idejének csökkentését, az intézményrendszer állami fenntartásba vételét és a helyi önkormányzatok kiszorítását a fenntartói feladatokból.

A politikai vitát összesen 4 óra 20 perces időkerettel írták ki, amelyben elsőként a kabinet ismertetheti álláspontját fél órában, majd a kormányoldal és az ellenzék fejtheti ki véleményét egyaránt 130-130 percben.

Az ülésnap további részében megkezdődik a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), valamint a médiatanács 2011-es tevékenységét tartalmazó beszámolóinak vitája, továbbá a képviselők tárgyalnak a Felvidékről kitelepítettek, illetve a magyarországi németek elhurcolásának emléknapjáról szóló határozati javaslatokról is.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2012. november 13. 10:40
És most befejezik rosenfed czermanik meg a gengszterváltok és a kormányok eddigi negativ munkáját és teljesen leépítik???
hiábaéltvoltaire?
2012. november 13. 08:53
Jól megy a meló, tegnap a szabad választáshoz való jogunkat sikerült megnyirbálni, ma elkezdhetik az oktatás tönkretételét. 2 szép nap!
nyugalmazott tanár
2012. november 13. 08:00
Ez valótlan állítás: "a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) álláspontjára emlékeztetett, amely szerint a köznevelés rendszerének átalakítása nincs megfelelően előkészítve, " Mert hatalmas mennyiségű előkészítő egyeztetés és tanácskozás volt. Csak nincsen konkrét érv, ezért ilyen megfoghatatlan igénnyel állnak elő. Mert mi nekik a "megfelelő"? Ami az ő, és kizárólag az ő szájuk íze szerint való. Vagyis az álbaloldalt képviselő maszop és LMP akar diktálni. A PSz mint az MSZP fióklszervezete meg asszisztál ehhez.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!