Bánja a BBC, hogy elhallgatta a műsorvezető-botrányt

2012. október 24. 14:51

Nem lett volna szabad leállítani a BBC egyik volt műsorvezetője, Sir Jimmy Savile szexuális bűncselekményei ügyében indított belső vizsgálatot – mondta a brit közszolgálati médiatársaság vezérigazgatója. David Cameron miniszterelnök úgy fogalmazott: a BBC-nek „súlyos kérdésekre kell válaszolnia”.

2012. október 24. 14:51

Nem lett volna szabad leállítani a BBC egyik volt műsorvezetőjének szexuális bűncselekményei ügyében indított belső vizsgálatot – mondta kedden a brit parlament meghallgatásán az első számú brit közszolgálati médiatársaság vezérigazgatója. George Entwistle-t annak az egyre nagyobbra dagadó botránynak az ügyében idézték be a londoni alsóház kulturális bizottsága elé, amely a BBC valaha legnépszerűbb könnyűzenei műsorvezetője, a tavaly októberben 84 évesen elhunyt Sir Jimmy Savile évtizedeken keresztül űzött súlyos szexuális visszaélései körül robbant ki az elmúlt napokban.

A botrányt súlyosbítja, hogy kiderült: a legnézettebb esti BBC-hírmagazin, a Newsnight már az év elején vizsgálatot indított és feltáró riportfilmet is készített Savile múltjáról, ám a program nem kerülhetett adásba. Az ügyet végül az egyik rivális kereskedelmi tévéadó, az ITV kezdte szellőztetni az elmúlt hetekben, majd a sajtó is rácsapott a kibontakozó botrányra, sorra megszólaltatva a Savile által elkövetett szexuális bűncselekmények egykori áldozatait. Rendőrségi források szerint a vizsgálat megindítása óta eddig kétszáznál több sértett jelentkezett.

A lassan összeálló részletek szerint az excentrikus stílusáról közismert néhai lemezlovas, aki az 1960-as évektől az 1980-as évek végéig vezette a BBC televízió különböző könnyűzenei és gyermekműsorait, csaknem negyven éven keresztül szexuális bűncselekmények végeláthatatlan sorát követte el, nagyon gyakran gyermekkorú, 12-13 éves lányok sérelmére. Ez utóbbi a jelenlegi brit törvények alapján automatikusan a nemi erőszak minősített esetének számít, és életfogytig tartó börtönnel büntethető.

Az ügyben megszólalt David Cameron brit miniszterelnök is, kijelentve, hogy a BBC-nek „súlyos kérdésekre kell válaszolnia”. George Entwistle, a BBC vezérigazgatója – aki csak augusztus óta tölti be jelenlegi posztját – kétórás, időnként igen kemény szóbeli összecsapásokkal tarkított keddi parlamenti meghallgatásán maga is „igen súlyosnak” nevezte az ügyet, olyannak, amelyre szavai szerint „csak elborzadva lehet visszatekinteni”. Entwistle szerint a botrány a BBC-be vetett bizalommal és a társaság megítélésével kapcsolatban vet fel alapvető kérdéseket. Hozzátette: az a véleménye, hogy a Newsnight által végzett vizsgálatot nem lett volna szabad leállítani, és a magazinműsor szerkesztősége által a Savile-ügyről készített riportfilmet le kellett volna adni. A BBC vezérigazgatója közölte: ő kérte a Newsnight főszerkesztőjét, Peter Rippont, hogy a Savile-ügyben indult rendőrségi vizsgálat idejére „álljon félre”. Rippon már előző nap bejelentette, hogy egyelőre nem vezeti tovább a szerkesztőséget, bár hivatalosan nem mondott le.

Entwistle keddi meghallgatásán – arra a kérdésre, hogy a BBC vezetése gyakorolt-e nyomást a Newsnight szerkesztőségére a Savile-botrányról szóló műsor jegelése végett – azt mondta: nem talált erre utaló bizonyítékokat.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!