A lakhatási támogatás nem éri el a célját az MSZP szerint

2012. szeptember 20. 15:55

A párt életszerűtlennek tartja a lakhatási támogatás tervezett szabályait.

2012. szeptember 20. 15:55

Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár csütörtökön ismertette a legfeljebb másfél évre adható lakhatási támogatás rendszerét. A támogatás akkor jár, ha a minimum három hónapja álláskeresőként nyilvántartott igénylő lakóhelye és új munkahelye legalább száz kilométerre van egymástól.

Tóbiás József, a szocialisták frakcióvezető-helyettese erre reagálva elmondta: helyeslik a munkaerő-piaci mobilitás feltételeinek megteremtését, a lakhatási támogatási szabályai azonban életszerűtlenek, ezért az nem fogja beteljesíteni a célját.

Kiemelte, hogy a támogatás összege félévente változó, az első hat hónapra 100 ezer, a másodikra 60 ezer, a harmadikra pedig már csak 40 ezer forint adható a bérleti díjra és a rezsiköltségekre. Mint mondta, a jelenlegi gazdasági helyzetben szinte kizárt, hogy egy év elteltével bárki állni tudja a kieső 60 ezer forintot, ennyi idő alatt ugyanis nem nőnek a fizetések ilyen mértékben.

Kitért arra is, további feltétel, hogy az igénylő bruttó havi jövedelme ne haladja meg a minimálbér háromszorosát. Ezzel – jelezte – a közszolgálatban dolgozók nagy részét kizárják a támogatásból.

Az MSZP-s politikus szerint a kormánynak a foglalkoztatottság növelése érdekében elsősorban kiszámítható gazdaságpolitikát kellene folytatnia, a munkaerő-piaci mobilitáshoz pedig szakképzett munkaerőre van szükség, miközben a kormány éppen csökkenti a közismereti tárgyak arányát a szakképzésben.

Azzal kapcsolatban, hogy Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön beszédet mondott az Opel új, többféle típus előállítására alkalmas motorgyárának avatóján, Tóbiás József közölte: az Opel beruházása – az Audiéhoz és a Mercedeséhez hasonlóan – az előző kormány alatt kezdődött. Ezzel szemben a 2010-es kormányváltás óta alig indultak új beruházások és csökkent az európai uniós támogatások lehívásának intenzitása is – tette hozzá.
 

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
USsange
2012. szeptember 20. 18:37
"A párt életszerűtlennek tartja a lakhatási támogatás tervezett szabályait. " Az mszp csak az IMF hitel felvételét látná jónak, de azt is csak addig, amíg fel nem vennénk. :)))
James
2012. szeptember 20. 16:36
Normális fizetésre lenne szükség, - amiből talán meg is lehetne élni - nem pedig lakhatási támogatásra.
kjkj945
2012. szeptember 20. 16:25
De a devizahitel propanálása anno elérte a célját!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!