Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Leköszön a MATESZ főtitkára

2012. augusztus 07. 08:41

Csaknem húsz év után távozik a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (MATESZ) éléről Burlacu Liviu. Mint mondta: a szövetség vezetősége úgy vélte, a szervezet előtt álló kihívásokat más stratégiával, és ebből adódóan más felállásban kell kezelni.

2012. augusztus 07. 08:41

Távozik a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (MATESZ) éléről Burlacu Liviu, aki 1993. december 1-től töltötte be a főtitkári pozíciót. A mediainfo.hu-nak a szakember elmondta: a szövetség vezetősége úgy vélte, a szervezet előtt álló kihívásokat más stratégiával, és ebből adódóan más felállásban kell kezelni. Távozása közös megegyezés eredménye.

Burlacu Liviu a legfőbb eredmények között említette, hogy a médiaügynökségek a MATESZ-adatok hitelességét megkérdőjelezhetetlennek tekintik. A főtitkár fontosnak tartotta emellett, hogy a szervezet 1996-os bevezetését a nemzetközi szakmai körökbe, a technikai megújulást, az arculatváltást, valamint a digitális lapok példányszám-auditálásának bevezetését – Kelet-Európában elsőként.

A szakembernek elmondása szerint egyelőre nincsenek karriertervei. Utódja kiválasztásában Burlacu Liviu nem vesz részt.
 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!