A roma holokauszt áldozataira emlékeztek

2012. augusztus 03. 08:02

A IX. kerületi Nehru parkban lévő emlékműnél beszédet mondott Köves Slomó és Daróczi Ágnes, valamint felolvasták Gróh Gáspár, a Köztársasági Elnöki Hivatal Társadalmi Kapcsolatok Igazgatósága vezetője, és Schweitzer József nyugalmazott főrabbi levelét.

2012. augusztus 03. 08:02

Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija a megemlékezésen kijelentette: a magyar államigazgatás és társadalom egy nagy része is felelős volt azért, hogy a holokauszt megtörténhetett. Daróczi Ágnes, a Roma Bölcsek elnevezésű polgárjogi szerveződés tagja arról beszélt, az EU tagállamai tegyenek lépéseket azért, hogy a roma holokauszt bekerüljön az oktatásba, nyilvánítsák védetté az üldözöttek sírját, gyarapítsák az emlékhelyeket, és erősítsék a roma szervezetek jelenlétét a roma holokausztról szóló tudományos diskurzusban.

A megemlékezésen felolvasták Gróh Gáspárnak, a Köztársasági Elnöki Hivatal Társadalmi Kapcsolatok Igazgatósága vezetőjének a levelét. Az igazgató a levélben rámutatott arra: a XX. század a népirtások évszázada volt, s a tragédiák nem azonos súllyal élnek a történelmi emlékezetben, kisebb figyelmet kapott a cigányság tragédiája. Gróh Gáspár levelében azt írta: romáknak és nem romáknak a kötelessége, hogy hasonló cselekedeteknek útját állják, emellett olyan közhangulatot kell kialakítani, amelyben senkinek sem kell félnie a másiktól.

Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi szintén levelet intézett a résztvevőkhöz, ebben hangsúlyozta: közösen gyászoljuk a mártírokat, és „minden rémtett ellen együtt küzdünk annak érdekében, hogy minden tisztességes ember bántatlanul és békességben élhessen szülőhazájában, Magyarországon”.

Az emlékműnél beszédek és az ökumenikus ima után állami szervezetek, a diplomáciai testület, politikai pártok, önkormányzatok és civil szervezetek képviselői, valamint neves roma művészek helyeztek el koszorút.

A holokauszt roma áldozatairól 1972 óta emlékeznek meg világszerte augusztus 2-án a Cigány Világszövetség párizsi kongresszusának határozata alapján. 1944-ben, augusztus 2-áról 3-ára virradóra több mint háromezer cigányt, főként nőket és gyermekeket gyilkoltak meg az auschwitzi haláltáborban.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!