Orbán: Szűkre szabottak a kormány lehetőségei ügynökügyben

2012. május 07. 20:23

Orbán Viktor szerint a jelenlegi jogi szabályozás szűkre szabja a kabinet és a kormányfő betekintési és cselekvési lehetőségeit ügynökügyekben. „Ha szélesebb jogokat adnának, ha szélesebb lehetőséget kapnék, el is tudnék járni” - mondta a miniszterelnök hétfőn a parlamentben.

2012. május 07. 20:23
Orbán Viktor a jobbikos Novák Előd azonnali kérdésére reagált így. Az ellenzéki politikus azt állította: kiszivárgott dokumentumok szerint Böröcz István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója a politikai rendőrség Nádasdy fedőnevű ügynöke volt, és nem ő az egyetlen az állami vezetők közül, aki együttműködött a Kádár-rendszerben az állambiztonsági szervekkel.
 
Ungváry Krisztián történészt idézve azt mondta, a kormányváltás után nevezték ki a Katonai Biztonsági Hivatal főigazgató-helyettesévé a III/III-as csoportfőnökség egyik tartótisztjét, Horváth Józsefet, az UD Zrt. korábbi vezetőjét. Martonyi János külügyminiszterről pedig azt mondta: 1968. január 5-én adta első jelentését a Belügyminisztérium III/II-es csoportfőnökségének, Magasdi fedőnéven. Novák Előd besúgónak nevezte Németh Zsolt külügyi államtitkár apját, Németh Géza néhai református lelkészt is.

Összesen 91 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jancsipapa
2012. május 08. 15:35
Szűkre szabottak? Annyira,hogy még a kétharmaddal a birtokában se tud mit kezdeni?
Csigorin
2012. május 08. 10:37
mit nem lehet ezen erteni? hat az a sok kozismerten onjaro fideszes kepviselo nem szavazza meg neki. meg a hirhedten kotozkodo es akadekoskodo KDNP is megvetozza.
StG
2012. május 08. 10:25
Mondja ezt úgy, hogy a legpitiánerebb jogtechnikai manőverekkel kedvük és pillanatnyi hangulatuk alapján szabták eddig az alkotmányt és egyéb törvényeket.
Korlátlan lehetetlenségek hazája
2012. május 08. 10:04
"Orbán Viktor szerint a jelenlegi jogi szabályozás szűkre szabja a kabinet és a kormányfő betekintési és cselekvési lehetőségeit ügynökügyekben. " Orsós fater, aztán tessék már megmondani, hogy mióta okoz problémát a "jogi szabályozás" megváltoztatása Önnek/Önöknek? Hmmm...?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!