Bevethetik a hadsereget, ha leáll a BKV

2012. március 01. 12:01

Káosz jellemezné a fővárost, ha leállna a BKV – állítja az ATV. Ha ez megtörténik, akkor bevetik a hadsereget, de a katonai járművekkel is csak néhány napig lehetne megoldani az utasok szállítását.

2012. március 01. 12:01

Március 19-én lejár a BKV hitelszerződése, ám ennek visszafizetésére nincs fedezet. Dorner Lajos, a VEKE elnöke az ATV-nek elmondta: a történetben most már a legnagyobb felelőssége a kormánynak van. Szerinte ha bedől a BKV, néhány napig lehetne biztosítani az utasszállítást a hadsereg járműveivel. Azt viszont megjósolhatatlannak nevezte, hogy egy ilyen csőd mekkora veszteséget okoznak hosszútávon a nemzetgazdaságnak. Dorner szerint a BKV leállása gyakorlatilag államcsődöt jelentene.

Az ATV riportjában emlékeztet: a 2010-es BKV-sztrájk harmadik napján már műtétek maradtak el, elképzelhető tehát, mit jelentene egy tartós és teljes leállás. Nemes Gábor, a Közlekedési Érdekvédelmi Körök Szövetségének alelnöke szerint is fennáll a veszélye annak, hogy összedől a közlekedés, amely nem csak Budapestet, hanem az egész régiót érinti. A szakszervezeti vezető úgy véli, hogy a márciusi bedőlésnek kicsi a veszélye. Szerinte sokkal nagyobb a kérdés, hogy mi lesz május 1-je után, amikor lejár a BKV szolgáltatási szerződése. Az új uniós szerződés megkötéséhez pedig a kormány és a főváros hosszútávú kötelezettségvállalása szükséges. Nemes elmondta, már egy éve közzé kellett volna tennie az EU hivatalos lapjában azt, hogy mi fog történni májustól: a BKV fog szolgáltatni, alvállalkozók vagy egyéb módon kiadott szolgáltatással próbálják megoldani a közlekedést.

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
trust
2012. március 01. 20:16
"Bevethetik a hadsereget, ha leáll a BKV" Kérdezném, melyik hadsereget? Ha jól emlékezem, már régen nincsen nekünk ilyenünk.
varosoko
2012. március 01. 15:34
Ez a Dorner valamit szed gondolkodás ellen? Akkora hülye, mint ide Novoszibirszk. Katonai járművekkel, b+, még mindig fogom a fejemet, honnan vette ezt a baromságot?
Felebarát
2012. március 01. 14:02
http://tenytar.hu/igeretmero/kormany_nem_fogja_megengedi_hogy_csodbe_menjen_bkv
Soma
2012. március 01. 13:40
Csak a benzin lenne olcsóbb! Ugyanis: Nincs az a katona-mennyiség, amelyik kézben tudná fuvarozni azokat, akik eddig autóval jártak és most akartak rászokni a BKV-ra!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!