Az LMP bevezetné a szülői szabadság kötelező megosztását

2012. március 11. 13:28

A párt szerint az intézkedés megkönnyítené a nők munkába való visszatérését, illetve javítana a demográfiai mutatókon is.

2012. március 11. 13:28

Az LMP egy, a szülői szabadság kötelező megosztásáról szóló javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek – közölte Ertsey Katalin a párt vasárnapi, Budapesten tartott  sajtótájékoztatóján. Szavaiból az derült ki, hogy a gyermek születésétől számított 36 hónapból egyet az apa tölthetne otthon a kisgyermekkel.

 
Mint elmondta, a párt hétfőn a parlamentben interpellációval fordul Matolcsy Györgyhöz; a nemzetgazdasági minisztertől azt akarják megtudni, hogy a március 8-i határidőig miért nem ültették át a magyar jogrendbe az uniós irányelvet. A képviselő hangsúlyozta, hogy a szülői szabadság megosztása a skandináv államokban korábban is bevett gyakorlatnak számított, az EU-s direktíva viszont minden uniós tagállamra kiterjesztené azt.
 
Az ellenzéki politikus úgy érvelt, hogy a jogszabály egyfelől megkönnyítené a nők munkába való visszailleszkedését, másfelől pedig javíthatna a demográfiai mutatókon is, mert ahol könnyebb visszatérni a munkahelyre, ott a nők szívesebben vállalnak újabb gyermekeket.

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gross
2012. március 11. 19:30
Az intézkedésnek több célja is van; az egyik, hogy a munkaadóknak kevésbé legyen érdeke a szülőképes korban levő nőket diszkriminálni, hiszen nem csak ő venne ki szülési szabadságot. hosszabb távon is igyekszik a foglalkoztatásban és fizetésben tapasztaltható diszkriminációt csökkenteni, hozzájárulni ahhoz a trendhez, hogy a gyermeknevelés két szülő közös felelőssége - emellett mindketten megvalósíthaták saját magukat is. Persze ezt az egy hónapot nem kötelező kivenni az apának, akkor a "rendszerben marad". Amúgy elég nagy társadalmi erők kényszerítették ki ezt az irányelvet az Unióban, nem néhány baloldali vagy liberális politikus találta ki.
gross
2012. március 11. 17:30
Itt a Tanács által elfogadott irányelv bevezetéséről van szó (Council Directive 2010/18/EU, amely az uniós szintű társadalmi partnerek keretmegállapodását ülteti át a jogrendbe). Legalább 4 hónap szülési szabadságot kell adni minden tagállamban, és biztosítani kell, hogy ebből egy-egy hónapot csak az anya illetve az apa vehessen ki.
nyugalmazott tanár
2012. március 11. 15:15
Forradalmasítaná a gyermeknevelést, ha "a gyermek születésétől számított 36 hónapból egyet az apa tölthetne otthon a kisgyermekkel." Nem semmi! Van ott ész!
kjkj945
2012. március 11. 14:31
Úgy tudom, eddig lehetett az is, hogy az anya, az is, hogy az apa vette igénybe a szülői szabadságot. Akkor mit akarnak a lumpenek?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!