Ismét önálló Pénzügyminisztérium alakulhat

2011. december 15. 07:56

Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, az első Orbán-kormány pénzügyminisztere irányíthatja az újból létrejövő Pénzügyminisztériumot – értesült a Magyar Hírlap. A lap úgy tudja, Fellegi Tamás után hamarosan távozik Völner Pál, a tárca infrastruktúráért felelős államtitkára is.

2011. december 15. 07:56
Önálló Pénzügyminisztérium alakul majd, amelyet várhatóan Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár irányít majd – írja a Magyar Hírlap. Varga korábban azt nyilatkozta, a tervezett 2012-es hiány tartásához további lépések szükségesek. Megerősítette, várhatóan száz-kétszáz milliárd forintos egyensúlyjavításról lesz szó. „Megint valamilyen mixet kell kidolgozni, a bevételi és kiadási oldalon egyaránt lépéseket kell tenni. Ezek aránya a most zajló számításoktól függ” – fogalmazott.
 
A lap emellett úgy tudja, a nemzeti fejlesztési tárca élén Horváth Gergely Domonkos, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. igazgatóságának tagja, a Magyar Posta elnöke válthatja Fellegi Tamást. Horváth 1991 óta felsővezetői állásokat tölt be: többek között az OTP private banking ügyvezető igazgatója, a Merkantil Bank és a Budapest Bank vezérigazgató-helyettese, a MÁV igazgatósági tagja, a Központi Elszámolóház és Értéktár (Keler), majd a Betonút vezérigazgatója volt.
 
Völner Pál, a fejlesztési tárca infrastruktúráért felelős államtitkára is rövidesen távozik posztjáról – írja a lap.

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2011. december 16. 00:20
Ügyes megoldás! A csúcsminisztérium alól kivállnak a minisztériumok, így csak csúcs marad, alatta semmi. Nem kell kirúgni a Matolcsyt. Olyan nyeregben fog vágtázgatni, amely alól kiszervezték a lovat. És Orbán továbbra is bölcs marad, nem kell beismernie, hogy egy hozzá hasonló hülyére bízta az ország gazdaságpolitikáját. Az oda-vissza szervezgetés költségeit prdig a fideszesek térítiki meg. Remélném. Ha csak annyi eszem lenne, mint a hívőknek.
flo
2011. december 15. 13:37
Matolcsy: "48 milliárd forintot hoz, hogy a kormány döntése szerint a magán-nyugdíjpénztári rendszerben maradó pénztártagok (3%) a munkavállalói nyugdíjjárulékot az állami nyugdíjkasszába fizetik meg 2012 januárjától és a következő években is, ez 48 milliárdot hoz." MATOLCSY, A KURVA ANYÁD!!!!!!!!!!!!!
saddlenode
2011. december 15. 12:38
bárcsak így lenne!
Himalája
2011. december 15. 11:25
"Ismét önálló Pénzügyminisztérium alakulhat" Csak egy? Úgy tudom, három a Magyar igazság.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!