Döntenek az eva sorsáról

2011. november 14. 08:03

A megyei önkormányzati vagyon és a megyei fenntartású intézmények államosításáról, az alkotmánybírósági törvény elfogadásáról és az utcán élők megbüntetéséről szavaznak hétfőn a képviselők. Eldől, lesz-e frakciója a Demokratikus Koalíciónak.

2011. november 14. 08:03

A képviselők először az állatvédelmi törvény módosításáról szavaznak, amely lehetővé tenné az ebadó bevezetését az önkormányzatoknak. Később arról fideszes javaslatról is döntenek, amely elzárással vagy 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtaná azokat a hajléktalanokat, akiket fél éven belül másodszor büntetnek meg azért, mert közterületen laknak. Szavaznak arról a kormányjavaslatról, amely állami tulajdonba adná a megyei önkormányzatok vagyonát és intézményeit, valamint a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeit. Cserébe az állam átvállalná a megyei önkormányzatok mintegy 180 milliárd forintos adósságát.

Azt is rögzíthetik, hogy a jogerősen elítéltek nem kaphatnak pénzt a médiának adott nyilatkozataikért. Kimondanák, hogy a munkaképtelenek, a tanköteles korúak, a nyugdíjkorhatárt betöltöttek és a terhességük 6. hónapját elérő nők kivételével minden szabadságvesztését töltő elítéltnek dolgoznia kell. Szintén zárószavazás lesz az Alkotmánybíróság (Ab) hatáskörét a 2012. január 1-jén életbe lépő új alaptörvényhez igazító sarkalatos törvényről. Az akkor folyamatban lévő Ab-eljárások megszűnnek, feltéve, hogy a kifogásolt jogszabály utólagos vizsgálatát nem a kormány, az országgyűlési képviselők negyede vagy az alapvető jogok biztosa kérte.

Határoznak a jövő évi adótörvényekhez érkezett módosító indítványokról, így az eva sorsáról is. Ugyancsak szavaznak az Országgyűlés az alkotmányügyi bizottság egy héttel ezelőtti állásfoglalásáról, amelynek értelmében az MSZP-ből távozó tíz képviselő csak fél év elteltével alakíthatja meg a Demokratikus Koalíció frakcióját.

Az ülésnap végén általános vita lesz a sporttörvény módosításáról, majd részletes viták következnek: megvitatják a polgárőrtörvényhez, a szakképzési hozzájárulásról szóló tervezethez, valamint a jövő évi költségvetést megalapozó jogszabályokhoz érkezett módosító javaslatokat.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2011. november 14. 12:46
Döntöttek. Az EVA marad. De 40 % lesz. Vezesse a Viktor, meg az egész Fidesz az anyjára a bikát!
narmer
2011. november 14. 11:38
Döntöttek az evaról. Megmarad, de 40 %-ra emelték.Így viszont mindnekit elüldöztek belőle.Engem is.
krisztoforo48
2011. november 14. 09:43
1989.évi XXXIV.Törvény szerint az MSZP visszavonhatná az országos listán bejutott képviselők mandátumát és az akkori listán szereplők közül jelölhetne ki újakat.Ezt a választási bizottsághoz megküldve,a most kilépők mandátuma megszűnik.Ha ezt meseházyék nem teszik meg,balfaszok és csinálhatják az iszapbirkózást.
Learten
2011. november 14. 09:30
" Később arról fideszes javaslatról is döntenek, amely elzárással vagy 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtaná azokat a hajléktalanokat, akiket fél éven belül másodszor büntetnek meg azért, mert közterületen laknak." A most regnáló politikusok láthatólag nem a realitásban élnek. Pontosabban élik az elszeparált életüket aminek köze sincs a valósághoz. Nincs elég szálló a hajléktalanok számára. Ha valaki hajléktalan, nincs tulajdona, nem fér be a szállóba akkor hova menjen??? Képviselő urak befogadják majd őket? Ez hihetetlenül abszurd! "...az MSZP-ből távozó tíz képviselő csak fél év elteltével alakíthatja meg a Demokratikus Koalíció frakcióját." Nem tudom ki szavazott a DK-ra. A szavazati lapon nem volt ilyen párt, vagy csak elfelejtettem? Ha pedig nem szavazták be azt a pártot, akkor mit keresnek a parlamentben???
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!