Timosenkóhoz hasonlították Gyurcsányt az EP-ben

2011. október 13. 10:00

A szocialista Tabajdi Csaba Gyurcsány Ferencet is szóba hozta a Julija Timosenko elleni ítéletről szóló európai parlamenti vitában.

2011. október 13. 10:00

Tabajdi Csaba, MSZP-s európai parlamenti képviselő az ukrán helyzetről folytatott vitában elfogadhatatlannak nevezte a Julia Timosenko volt ukrán kormányfő elleni ítélet, egyben felhívta a figyelmet a Gyurcsány Ferenc ellen indított büntetőeljárásra is, szerinte ugyanis alaptalanok a vádak. Tabajdi szerint az EU-n belül, és annak szomszédságában is elfogadhatatlan az igazságügy átpolitizálása. Szintén szóba hozta Gyurcsányt Hannes Swoboda, a szocialista EP-frakció osztrák elnökhelyettese. Ő azt hangsúlyozta, hogy aki bírálja a Gyurcsány elleni eljárást, az Timosenko ügyében sem maradhat csendben.

Szegedi Csanád jobbikos EP-képviselő azonban visszautasította Tabajdi és Swoboda párhuzamát. Úgy fogalmazott: ne tévesszék össze „Timosenkót Gyurcsánnyal, Piroskát a farkassal”. Szintén visszautasította a párhuzamot Sógor Csaba erdélyi néppárti EP-képviselő. Sógor felszólalásában arra hívta fel a figyelmet, hogy Franciaországban, Izlandon és Horvátországban is indult eljárás volt állami, illetve kormányzati csúcsvezető ellen. Hozzátette, hogy az ukrajnai esettel az a baj, hogy ott az emberi és kisebbségi jogok helyzete kívánnivalót hagy maga után.

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kukagyerek
2011. október 13. 17:25
"Timosenkóhoz hasonlították Gyurcsányt az EP-ben" Ferkének, most már csak be kellene fonni a haját!
drieno
2011. október 13. 14:38
vazze, maratoni ülés lehet, ahol ez a téma, hogy mi bennük a közös tán hogy a ruszkiknak dolgoztak - ahogy az amérikai diplomaták krémje kiderítette ezen a nagy jelentőségű állomáshelyen, ahova mindig a legjobbakat küldik
anticonstitutionelle
2011. október 13. 13:32
Ki ez a Gyurcsány?
drieno
2011. október 13. 13:30
valószínűsíthető, hogy nem sokan bánkódnának, ha timosenko és böszme között az volna a hasonlóság, hogy mindkettőt 7 év letöltendőre ítélte a független bíróság
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!