Geréb mellett az LMP

2011. október 06. 11:34

A párt szerint rendszerszintű problémák vannak a fogvatartás magyarországi gyakorlatában

2011. október 06. 11:34

Az LMP szerint jogszerűtlen korlátozzák szabadságában Geréb Ágnest, ezért szabadon kell őt engedni. Szabó Tímea szerint példátlan, hogy hónapokig börtönben volt, majd közel egy éve házi őrizetben van úgy, hogy nem erőszakos bűncselekménnyel vádolják. Hozzátette: több alkalommal is hangot adott a börtönlátogatásai során tapasztalt súlyos aggályaimnak.

Úgy véli: „a fogvatartás körülményeivel kapcsolatos súlyos problémák mellett az előzetes fogva tartás elrendelése, meghosszabbítása, illetve házi őrizet elrendelése is hasraütésszerűen, gyakran jogszerűtlenül működik”. Erre utal szerinte a győri Audi-beruházást megtámadó Tiszántúli Természetvédő Társaság előzetes letartóztatásba került elnökének, Zsák Ferencnek az esete is, akit „dél-amerikai börtönöket idéző” körülmények között tartanak fogva.

Az LMP szerint az említett ügyek rendszerszintű problémára világítanak rá, aminek megoldására egy komplex módosító csomagot kívánnak benyújtani az Országgyűlésnek.

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kedves Robi
2011. október 07. 06:47
Mondjuk azt a nőt sem értem aki egy ilyen igénytelen, ápolatlan nőben megbízik!
bdpst
2011. október 06. 21:05
Free Geréb Ágnes!
tóth mária
2011. október 06. 18:26
Fajtárs-bajtárs ! A Szögi gyilkosságnál nem emelte fel a szavát az LMP ! Mint mindig, a kettős mérce. Baromira unom már!
Grabb
2011. október 06. 17:16
Az senkit se zavar, ugye, hogy Ékes Ilona fideszes képviselő és többgyermekes keresztény anyuka is kiáll dr. Geréb Ágnes mellett? Meg egy egész sereg keresztény nagycsaládos szülő, akinek az ép és egészséges gyermekei Geréb doktornő segítségével látták meg a napvilágot, és akik pontosan tudják, mert testközelből tapasztalták, hogyan dolgozik. Ez sem zavar senkit, ugye? Meg az sem, hogy a magyar kórházakban évente meghal szülés során vagy közvetlenül utána 6-700 kisbaba, és több kismama is. Ugye ez sem zavar senkit? Geréb Ágnes gyilkos. A többi szülészorvos, akik ellen fölmentéssel végződik vagy nem is indul eljárás, azok meg az életvédők, ugye? A napi szinten végzett abortuszaikkal együtt ők az életvédők, meg a szülészeti szakmai kollégium, amelyik pár éve az abortusztabletta bevezetését támogatta. Ők az életvédők, az abortuszellenes Geréb Ágnes meg a gyilkos, mert több mint húsz év alatt volt három kisbaba, akit nem tudott megmenteni. Hogy volt mellette háromezerötszáz másik, aki él, ép és egészséges, az nem érdekes, ugye? A lényeg, hogy mindent szépen elhiggyünk az évente több milliós illegális hálapénzüket féltő kórházi szülészek uszításainak, meg a velük cinkos szenzációkereső média néphergelő hazudozásának. Hunvald, Hagyó, Szilvásy szabadlábon, az egész életében az élet születését szolgáló, több mint harminc éve praktizáló orvos – nem mellesleg négygyerekes anyuka és négyunokás nagymama – meg fogságban egy éve. Szép új Magyarország.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!