Hazahozzák a sérült magyar katonákat

2011. május 18. 16:06

Szállítható állapotba került a keddi afganisztáni balesetben életveszélyesen megsérült katona, így három társával együtt szerda éjjel haza hozzák őket.

2011. május 18. 16:06

A műtét után javult az Afganisztánban kedden közlekedési balesetben életveszélyes sérüléseket szenvedett magyar katona állapota, szállítható állapotba került, így szerda éjszaka mind a négy sérültet hazahozzák - mondta el Kovács József vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságának parancsnoka szerdán.

Tájékoztatása szerint a két elhunyt katona holttestét később, valószínűleg a hét végén tudják hazaszállítani. A hősi halottá nyilvánított Dálnoki András szakaszvezető és Róth Orsolya őrmester temetésének helyéről és idejéről a családtagok kérését figyelembe véve döntenek.

Közölte azt is, hogy a baleset körülményeinek felderítésére a német katonai rendőrség folytatja le a helyszíni vizsgálatot, amely várhatóan a hétvégére fejeződik be. Jövő hétre pedig Magyarországon is rendelkezésre állnak majd az iratok. Ezek után kötelezően a magyar katonai ügyészség is vizsgálatot folytat az ügyben.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Honfi-fi
2011. május 18. 20:39
Még szép, hogy hazahozzák őket. Még jó, hogy nem azt közlik, hogy aki látogatni akarja őket, az megtalálja Kabul főutcáján, pénteken balra a negyedik ajtónál a katonáinkat.
Rudolf János
2011. május 18. 17:08
Valaki jó szofisztikáltan írja már le nekem, hogy nekik a magyar néphez a magyar hazához mi közük is van?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!