Gyurcsány is megjelent a bíróságon

2011. április 05. 09:19

Gyurcsány Ferenc és kancelláriaminisztere állítólag soron kívül jutott be a romagyilkosságok keddi tárgyalására. Kedden a bíróság Csontos István negyedrendű vádlottat hallgatja meg.

2011. április 05. 09:19

Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnök és kancelláriaminisztere is megjelent kedden a Pest Megyei Bíróságon, a kislétai romagyilkosságok tárgyalásán. Kedden a bíróság Csontos István negyedrendű vádlott vallomását veszi fel.

A Hírszerző szemtanúk beszámolója alapján állítja: Gyurcsány soron kívül, a sorban álló érdeklődőket megkerülve jutott be a tárgyalásra. A keddi tárgyaláson Csontos István bejelentette: nem válaszol a kérdésekre, illetve nem mond semmit, ezért vallomását nem lehetett folytatni. A negyedrendű vádlott eddigi vallomásai során nem esett szó a kislétai eseményekről.

Ezt követően sor került az elsőrendű vádlott, K. Árpád vallomásának felolvasására, aki azt állítja: a gyilkosságokról a médián keresztül értesült, nincs köze azokhoz. A vádlott korábban ezzel ellenkező vallomást tett, ezt azzal indokolja, hogy a rendőrök megfenyegették őt. K. Árpád elmondta: bírósági vallomásában tisztázni fogja a különböző időpontokban tett vallomásai között fennálló ellentmondásokat.

Fotó: Huszti István

Összesen 130 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
HSL
2011. április 07. 07:35
hol a bilincs róla?
2010
2011. április 06. 18:40
félt az elmebeteg hogy csicseregnek, ez egy figyelmeztetés volt arra, hogy kusssssssssba legyenek a "a felhatalmazott gyilkosok"
nem_programozhato
2011. április 05. 22:34
Felvilágosító info: http://www.kukac.sk/portal/modules.php?name=Forums&file=viewtopic&p=42987#42987
szigno57
2011. április 05. 22:07
"Gyurcsány is megjelent a bíróságon" Ez akkor lenne hír, ha vádlottként jelent volna meg.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!