Schmitt neve egy állambiztonsági jelentésben

2011. január 13. 19:54

Schmitt Pál neve is szerepel abban az állambiztonsági jelentésben, ami az egykori III/III-as csoportfőnökség Magyar Vívó Szövetségben folytatott tevékenységéről szól.

2011. január 13. 19:54

A Magyar Vívó Szövetségben is folytatott tevékenységet a Belügyminisztérium III/III-as csoportfőnöksége. Az 1969. augusztus 27-én kelt Összefoglaló Jelentés tárgya „a Magyar Vívó Szövetség, és a magyar vívó válogatott operatív helyzete”. Ez az irat átfogó képet ad az állambiztonsági szervek tevékenységéről és céljairól a szövetséget és a vívókat illetően - írja a Hírszerző.

Az iratokból sok egyéb mellett kiderül, hogy a szolgálatok figyelemmel kísérték, ki szerepel a BM bűnügyi nyilvántartásában. A jelentés szerint a válogatott tagjai és a vezetők közül 14 százalékos arányban voltak ilyenek, ez nyolc főt jelentett. Ebben a részben említik többek között Schmitt Pált is. A köztársasági elnök egy 1964-es, felfüggesztett 4 hónapos szabadságvesztéssel büntetett, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés és társadalmi tulajdon gondatlan rongálása miatt szerepel a jelentésben.

A köztársasági elnök neve (helytelenül Schmith, vagy Schmidt változatokban), mint a Meteor vívója, a Hírszerző szerint abban a dossziéban szerepel, ami a Magyar Testnevelési és Sporthivatal nemzetközi kapcsolataival foglalkozik. 1965 elején nyitották, de témaköre 1962-ig nyúlik vissza, és 1988 februárjában zárták le.

A Hírszerző az ügyben kereste a Köztársasági Elnöki Hivatalt, de választ nem kaptak.

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
e_r
2011. január 14. 08:39
De szánalmas.Miután mindenki tudja,hogy milyen szinten az egypártrendszer kiszolgálója volt,és közt. elnökként tovább égeti magát,igyekeznek őt valami mártírként beállítani...jajj szegény palika,megfigyelték...Ugyan már.
Kirke70
2011. január 14. 07:47
Schitt Pál 1983 és 1986 között a Magyar Népköztársaság sportot irányító központi hatóságának, az Országos Testnevelési és Sporthivatalnak (OTSH) az elnökhelyettese volt miniszterhelyettesi rangban, így nem kellett őt félteni. Nem ok nélkül lett miniszterhelyettes.
bakszakáll
2011. január 14. 06:48
Nos, ez egy tipikus sajtómanipuláció. III/III-as hírbe (kabátlopási ügybe) keverni egy embert, politikai hasznot remélve. Hátha ráragad valami, meg aztán rongálta a társadalmi tulajdont is. 1964-ben! Na ne!
1120
2011. január 14. 00:31
Ebben a cikkben az a szép, hogy a világon semmi sem derül ki belőle... Egyvalamire persze jó: "hírbe hozni" Schmittet a III./III-mal... Engem speciel sokkal jobban érdekelne, hogy miért patkányozták a rabtársai anno Gönczöt...?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!